Pártrendszerek

Összefoglaló

Immáron tíz éve, 1990 óta foglalkozom a modern pártok és a pártrendszerek működésével. Némi pátosszal azt mondhatnám tehát, hogy kutatói, politológiai érdeklődésem egyidős a magyar rendszerváltással, ám az összefüggés sokkal egyszerűbb, ha tetszik, pragmatikusabb: tíz-tizenkét év óta beszélhetünk arról, hogy Magyarországon újra többpártrendszer létezik, méghozzá egy modern parlamentáris demokrácia keretei között. Kutatásaim a “szűkebbtől” indultak el a “tágabb” összefüggések felé. Az első években kifejezetten a magyar pártrendszer kialakulása, megszerveződése, tagolódása érdekelt, s ezen belül is kiemelten az, hogy milyen mélyen húzódó, sajátos – történeti, társadalmi, politikai, kulturális, intézményi stb. – okok alakították ki a pártrendszer arculatát, ideológiai-politikai tagoltságát, szervezeti rendjét, a pártverseny belső struktúráját és logikáját. Ezek az elemzések azonban nagyon gyorsan elvezettek az összehasonlítás, a komparatisztika szükségességének felismeréséig: úgy véltem, hogy érdemben csak akkor analizálhatjuk a magyar pártrendszert, ha megvizsgáljuk a fejlett nyugat-európai pártrendszereket is, a “mintát”, s ebből kiindulva igyekszünk levonni következtetéseket az új magyar demokráciáról és annak pártjairól, pártrendszeréről. Igen ám, de az összehasonlító vizsgálat világossá tette, hogy a magyar pártrendszer nem egyedül, nem önmagában áll. A tranzitológiai elemzések rámutattak arra, hogy a “hasonló cipőben járó”, kommunizmustól-szocializmustól megszabaduló új kelet- és közép-európai demokráciák pártrendszereinek jellegében, működésében igen hasonló vonások fedezhetők fel. Foglalkozni kezdtem tehát a régióval, de ezen belül is döntően a legjelentősebb demokratikus hagyományokkal, demokratikus politikai kulturális adottságokkal rendelkező közép-európai (“visegrádi”) országokkal, s igyekeztem ezen országok pártrendszereinek a nyugat-európai modelltől eltérő, sajátos vonásait és annak okait feltérképezni. Meggyőződésemmé vált: ahhoz, hogy e régió – s jelesül Magyarország – pártrendszereinek karakterét, azaz önmagunkat megérthessük, összetett megközelítés-módokat, összetett metodológiákat kell alkalmaznunk. Szükség van a nyugat-európai pártrendszerekre “méretezett” klasszikus megközelítések, tipológiák stb. alkalmazására, de legalább annyira szükség van a közép-európai régióra, s specifikusan a Magyarországra kidolgozott, sajátos megközelítés- és elemzésmódok felhasználására is. E régió országainak pártversenyei, politikai folyamatai egy-részt hordozzák a Nyugat-Európa által már meghaladott, modern problémákat, ám mint újonnan belépők azonnal felszínre hoznak olyan új, a pártok működésével kapcsolatos posztmodern problémákat is, amelyek már a XXI. század kihívásait jelentik. Az alábbi kötetben közölt, pártokkal és pártrendszerekkel foglalkozó tanulmányaimat 1993 és 2000 között írtam. A könyv első részében a magyar pártrendszerrel foglalkozom, a kialakulástól kezdve egészen a legutóbbi évek fejleményeiig. A második részben Kelet- és Közép-Európa van terítéken, a harmadikban pedig két fejlett nyugat-európai ország (Német-ország és Ausztria) párt-rendszereit vizsgálom. A negyedik részben – a “koncentrikus köröket” tovább tágítva – a nyugat-európai, illetve a kelet- és közép-európai pártrendszerek összehasonlító vizsgálataira teszek kísérletet. Végezetül kissé szabadjára engedtem a fantáziámat: kifejezetten ebbe a tanulmány-kötetbe készült írásomban arra igyekeztem választ keresni, hogy milyen “sors” várhat a pártokra a XXI. században. Vajon száz-százötven éves “tündöklés” után meg tudnak-e maradni a politikai folyamatok elsődleges regulálóinak, avagy fokozatosan háttérbe szorulnak, s feladataikat más politikai, társadalmi szerveződések veszik át? Írásom a két végletes alternatíva között keresi – természetesen hipotetikusan – a párttranszformáció lehetséges kimeneteleit. Abban reménykedem, hogy könyvem egyaránt használható lesz a politikatudomány művelői, a kutatók és oktatók, illetve a politikai folyamatok mélyebb megértésére vágyakozó olvasók számára, s nem kevésbé remélem, hogy munkám az egyetemi politika-tudományi oktatásban is megtalálja a maga integráns helyét.