Itt járt Britt-Marie

Fredrik Backman
Animus Kiadó, 2016
Bookline értékelés: (8 darab szavazat)
Ez a kiadvány e-könyv formátumban is elérhető!E-könyv változat
  • 360 oldal
  • Kötés: keménytábla, védőborító
  • ISBN: 9789633244098

Britt-Marie hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, akinek lánykorában volt utoljára munkahelye, minden áron dolgozni akar. Mivel nem válogathat, elfogadja az egyetlen állást, amelyet a munkaközvetítőben ajánlanak neki, és Borgba utazik, ebbe a válság sújtotta községbe. Egy hallatlanul koszos, felszámolás előtt álló ifjúsági otthont kell rendben tartania, éppen neki, aki nem tűr meg semmiféle piszkot és rendetlenséget. Ráadásul, ki tudja, hogyan, hamarosan az ifjúsági focicsapat vezetőjének szerepében találja magát. Pedig nem sok minden áll tőle a focinál távolabb. De Britt-Marie-t nem olyan fából faragták, hogy megijedjen a feladattól: intézkedni kezd, engedélyeket kér be, nyilvántartásokat vezet rendet csinál és rendet tart. Az egyedülálló, messziről érkezett nőből akaratlanul a közösség egyik kulcsembere lesz. És felfigyel rá egy magányos férfi is Sven, a helyi rendőr. Kérdés, hogy mindez elegendő-e ahhoz, hogy Britt-Marie újra otthonra találjon. Különös tekintettel arra, hogy volt férje is felbukkan a színen...

Történet a második esélyről, a sors kiszámíthatatlanságáról és az evőeszközös fiókok rendjéről. Fredrik Backman harmadik regénye szívszorító és felemelő, romantikus és ironikus, csakúgy mint korábbi művei.

0.150000006
3 980 Ft 3 383 Ft
13 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

+
7 960 Ft 6 766 Ft 0.15
Raktáron
1 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Britt-Marie hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, ak...

    7 pont
    perceken belül
  • Ez a magával ragadó történet arról a különleges valakiről szól, akiben feltétel nélkül bízol. Aki nélkül képtelen lennél élni. Ted Flask számára ez a valaki öregedő t...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Steven Rowley: Lily és a polip
    Raktáron

    Steven Rowley: Lily és a polip

    Agave Könyvek, 2016 0.150000006 3 380 Ft 2 873 Ft
  • 2006 októberében egy négytagú család útra kel, hogy egy rozoga Suzukin átszelje Európát: elhagyja Magyarországot, és otthont találjon a boldog északon. Kun Árpád új...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kun Árpád: Megint hazavárunk
    Raktáron

    Kun Árpád: Megint hazavárunk

    Magvető Könyvkiadó, 2016 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • 1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyba...

    8 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok
    Raktáron

    Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok

    Maxim Könyvkiadó, 2013
    akcióban
    0.3
    2 999 Ft 2 099 Ft
Teljes lista
  • Roberto Bolaño generációjának legbámulatosabb spanyol nyelvű regényírója., vallotta sokakkal egyetértésben Susan Sontag. A 2666 pedig a chilei szerző vitathatatlan mes...

    20 pont
    5 - 8 munkanap
    könyv

    Roberto Bolaño: 2666

    Jelenkor Kiadó, 2016
    1 + 50%
    0.150000006
    5 999 Ft 5 099 Ft
  • Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mel...

    13 pont
    6 - 8 munkanap
    könyv

    Jodi Picoult: Apró csodák

    Athenaeum Kiadó, 2017 0.150000006 3 999 Ft 3 399 Ft
  • Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel. Nagyapó már rettentően...

    9 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb
    Raktáron

    Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

    Animus Kiadó, 2017 0.150000006 2 690 Ft 2 286 Ft
  • A világsikerű szerző legújabb regényében Tomás Noronha ismét izgalmas, ám életveszélyes megbízatást kap... Egy iszlám szélsőséges osztag bejut a Vatikánba, ahol az eg...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    José Rodrigues dos Santos: Vaticanum - Az ősi prófécia
    Raktáron

    José Rodrigues dos Santos: Vaticanum - Az ősi prófécia

    Kossuth Kiadó, 2017 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
Teljes lista
  • Britt-Marie hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, ak...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie
    Raktáron

    Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

    Animus Kiadó, 2016 0.150000006 3 980 Ft 3 383 Ft
Teljes lista
  • Ove 59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a...

    12 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
    Raktáron

    Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

    Animus Kiadó, 2016 0.150000006 3 690 Ft 3 136 Ft
  • Elsa majdnem nyolcéves, és különleges. Nagymamája hetvennel több, és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli. Másként a szomszéd, akit nagymama minteg...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs
    Raktáron

    Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

    Animus Kiadó, 2015 0.150000006 3 980 Ft 3 383 Ft
  • Britt-Marie hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, ak...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie
    Raktáron

    Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

    Animus Kiadó, 2016 0.150000006 3 980 Ft 3 383 Ft
  • Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel. Nagyapó már rettentően...

    9 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb
    Raktáron

    Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

    Animus Kiadó, 2017 0.150000006 2 690 Ft 2 286 Ft
Összesen 2 találat
2016.12.02

Azt hiszem Frederik Backman abban nagyon jó, hogy megy a cselekmény és 1-1 odaszúrt félmondattal képes ledöbbenteni az embert. A könyveiből levonható tanulság az, hogy soha ne ítéljünk el embereket, hisz annak is meg van az oka, hogy az illető miért olyan, amilyen. Szereplői, külső szemmel nézve, mind kiállhatatlan emberek, mégis megismerve a történetüket szimpatikussá válnak az olvasó számára. Sok ilyen könyv kéne még. Az 5 csillag nem fejezi ki mennyire jó könyveket ír.

5 felhasználóból 3 találta hasznosnak ezt a kritikát.
És Ön hasznosnak találta? Igen - Nem
Kommentek a kritikához: 0
2016.12.09

Backman előző könyvéhez (A nagymamám azt üzeni, bocs) is kapcsolódik, de azt hiszem úgy is nagyszerű könyvélmény, ha valaki azt nem olvasta. Egy olyan könyv, amitől megszereted a házsártos öreglányokat. Egy olyan könyv, amitől megszereted a házsártos öreglányokat konttyal. Egy olyan könyv, amitől megszereted a tanolni nem tudo, a focit nem szerető, és némileg akadékoskodó, házsártos öreglányokat. Konttyal.

3 felhasználóból 1 találta hasznosnak ezt a kritikát.
És Ön hasznosnak találta? Igen - Nem
Kommentek a kritikához: 0
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!