HBO: Társas játék (a II. évad dalai) - 2 CD
MAGNEOTON KIADÓ, 2013
Összefoglaló
Az HBO nagy sikerű, saját gyártású magyar sorozata, a Társas játék második évadának elindulása kapcsán egy
filmzenealbum lát napvilágot. A dupla korongra a teljes második évad dalai kerültek fel. A zenéket a film hangulatához
igazodva válogatták össze a készítők: a sorozat a mai Budapesten játszódik, és a most harmincas korosztály
mindennapjait mutatja be. Adta tehát magát a zenei irányzat: olyan az indie és a mainstream határán mozgó mai
magyar előadókra esett a választás, akik felvételei egy ilyen minőségi sorozatban hitelesek tudnak lenni. A dalokat
kifejezetten az egyes jelenetekhez választották, így előfordult, hogy 1-1 részlethez 2-3 háttérzenéből végül az a
szerzemény maradt, mely szövegében, tempójában, és akár az előadót tekintve is legjobban illeszkedett
a cselekményhez. A főcímdalt – melyet az Egy Másik Zenekar énekesnője, Knoll Gabi és az Anna and the Barbies
frontembere, Pásztor Anna adnak elő – szintén hosszas fejtörés után választották ki. Hónapokig keresték a megfelelő
számot, ám végül úgy döntöttek, hogy egy már meglévő szerzeményt dolgoznak fel, mert a Játszanék veled olyan,
mintha kifejezetten a sorozathoz írták volna. A refrénhez több tucat próbafelvétel készült, és végül az utolsó pillanatban
megtalálták a tökéletes hangot hozzá: Knoll Gabi egyedi hangszínével és
fiatalos előadásmódjával tökéletesre csiszolta a fülbemászó dalt.
Részletek
- Típus: CD Audió
- Lemezek száma: 2
- Eredeti név: HBO: Társas játék (a II. évad dalai)
- Előadók: Filmzene, Válogatás
- 1. Karányi feat. Judie Jay - I May Be Your Star
- 2. Bijou – Tánc
- 3. Kafkaz - A cipője sárga
- 4. Pegazusok Nem Léteznek – Naiva
- 5. Kiscsillag - Ha én lennék
- 6. Rotfront - Csőváz
- 7. Ektomorf - Set Me Free
- 8. Zaják és Társa - Szuper ez az élet
- 9. Elefánt – Szex
- 10. Kistehén - Ha sírok
- 11. Budapest Nufolk Revolution - Indul az élet
- 12. Manoya – Rebirth
- 13. Vad Fruttik - Egy napra
- 14. Boris Kovač - The Last Waltz in Budapest
- 1. Intim Torna Illegál - Ébressz Fel
- 2. Manoya – Shine
- 3. Harcsa Veronika - Too Early - magyar verzió
- 4. Egy Másik Zenekar - Szomorú szám
- 5. Takáts Eszter - Velem mindenki csak szakít
- 6. K2 - Dugjál engem el
- 7. 30Y – Egypár
- 8. Fűzy Gábor - Kövek a vízparton
- 9. Antal Ilona és Fűzy Gábor - Más ez a szerelem
- 10. Csík Zenekar – Szívrablás
- 11. Puszi Együttes - Ma este
- 12. Beck Zoltán - Nincs mese
- 13. Péterfy Bori & Love Band – Futás
- 14. Knoll Gabi & Pásztor Anna - Játszanék veled
1. CD Audió:
2. CD Audió: