Álomtalanítás - Írások 2013-2015
Magyar Napló Kiadó, 2015
Összefoglaló
Két év termése. Rövid próza, de a három ciklusba sorolt negyven írás zsánerét meghatározni nehéz. Műfajtalankodás, állítja az író. A címadó Álomtalanításban is egymás mellett áll az álom és a lom, valami olyan kesernyés mártásban, aminek Ferdinandy olvasói számára ismerős íze van.
Az első ciklus, a Keresem a helyem, a hazatérés létállapotát járja körül. Figyelmeztetés egy elvágyódó világ fiataljainak. A második, az otromba Hová lesz a menés? idegen tájakat hoz testközelbe. Mindazt, amit ez a világcsavargó skribler feltérképezett. A harmadik ciklus, a Találkozások fájdalmas emléktöredékek – házak, hazák és helyszínek – halmaza.
Bővebben a Könyves Magazinban
A friss kutatások szerint a magyarok kivándorlási kedve nem csökkent, jelenleg is 1,2 millióan tervezik, hogy a jövőben külföldön vállalnak munkát. Csak tavalyelőtt huszonkilencezren indultak útnak, a tavalyi évben pedig huszonötezren döntöttek úgy, hogy máshol folytatják az életüket. A szülőföldet elhagyni azonban sosem könnyű, az előnyök mellett sok áldozatot is meg kell hozni. Mutatunk öt könyvet, amik beszámolnak arról, milyen külföldön szerencsét próbálni.
Cigányélet grófi módra - A füredi-lány sorozathoz tartozó novella
A füredi lány-sorozathoz kapcsolódó novellából megismerhetjük Ria és Csáky Konrád gróf történetét, akik az Úr 1757. esztendejében a szőlődombok között rejtőző paloznaki kastélyudvarban találkoznak ...
Online ár:
1 700 Ft
Eredeti ár: 1 999 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
1 750 Ft
Online ár: 2 125 Ft
Eredeti ár: 2 499 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján