Félelem, düh, agresszió és szex
HVG Könyvek kiadó, 2016
Összefoglaló
Óriási csoda, amikor nem bántjuk egymást. A szeretet legegyszerűbb definíciója az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak. Csoda, hogy ezt meg lehet ígérni. Te, én, mi elhatározhatjuk, hogy nem fogjuk bántani egymást, vagy nem fogunk bántani valaki mást.
"Amitől félek, az már megtörtént. Valami az adott helyzetben emlékeztet arra, ami már megtörtént, és emlékszem, hogy rossz volt. Tehát ha bármi van itt, ami emlékeztet arra, ami rossz volt, akkor elkezdek félni."
Feldmár András 1940-ben született Budapesten, 1956-ban vándorolt ki Kanadába, ahol előbb matematikus lett, majd pszichológiát és filozófiát tanult. 1974-ben ismerkedett meg R. D. Laing skót pszichiáterrel, aki elméleti és gyakorlati munkásságában radikálisan megkérdőjelezte a 20. századi pszichiátria dogmáit. Ez a találkozás egy életre meghatározta Feldmár tudományos munkásságát, a világhoz való viszonyát. Laing tanítványaként, barátjaként és szakmai örököseként számos terápiás kísérlet részese Európában és Amerikában. Szakemberekkel, teológusokkal, művészekkel és elszánt civilekkel arra keresi a választ, hogy hogyan tudnának a lélek és tudat sebeitől szenvedő emberek az orvos-beteg reláció kiszolgáltatottsága helyett élő, szeretetteli kapcsolatokból erőt merítve meggyógyulni. Feldmár a mai napig aktívan dolgozik terapeutaként, tanít, illetve számos szervezet számára végez tanácsadói munkát. Rendszeresen jön Magyarországra, ahol a Feldmár Intézet szervezésében előadásokat tart, csoportokat vezet. 2012-ben a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett bronz fokozatával tüntették ki, a fogvatartottak társadalmi reintegrációjával összefüggő módszerek kialakításáért és azok sikeres alkalmazásáért. A fogvatartottak társadalmi reintegrációját célzó Mesekör programért 2013-ban ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díjat kapott.
A könyv Feldmár András 2015 őszén, Félelem, düh, szex és agresszió címmel tartott előadásának anyagából készült, a Feldmár Intézet közreműködésével.
Részletek
- 144 oldal
- Kötés: kemény kötés
- ISBN: 9789633043486
- Eredeti cím: Félelem, düh, agresszió és szex
Ez is elérhető kínálatunkban:
A tudatalattid határtalan ereje - A tudatalatti kontroll
"Egy magyar szerző könyve, Dr. Alexander Loyd a Gyógyító Kód és a Szeretetkód című bestsellerek szerzőjének ajánlásával. Ha változtatni szeretnél az életeden akkor a változtatást a tudatalattidban ...
Online ár:
5 602 Ft
Eredeti ár: 6 590 Ft
Online ár:
4 491 Ft
Kiadói ár: 4 990 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
4 500 Ft
Kiadói ár: 4 999 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
Online ár:
4 491 Ft
Kiadói ár: 4 990 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Bár többen olvasnák ezt a könyvet és gondolkodnának tovább róla magukban... Szebb lenne a világ!