A Credo nem önéletrajz, noha életrajzi elemek vannak benne. Azt remélem, hogy aki elolvassa, megérez valamit, belelát egy-egy kinagyított pillanaton keresztül abba, miért gondolkodom úgy, ahogy, mit éltem át, milyen élményeim voltak, mit láttam, hallottam, olvastam, min csodálkoztam, ámultam, min sírtam és min röhögtem, milyen tekergő utakon jártam, míg ideérkeztem, ahol most vagyok. Nem akarok senkit meggyőzni semmiről, csak leírok ezt-azt, amire én rátaláltam.
Ez a könyv bátor vállalkozás. Remélhetőleg az én bátorságom vagy vakmerőségem másokat is inspirálni fog arra, hogy leírják a legjobb tudásuk szerint, mit hisznek, milyen fényes csillag vezérletével élik az életüket, folytatják a praxisukat.
Feldmár András hiába él évtizedek óta külföldön, itthon is az egyik legismertebb pszichoterapeuta. Az első pszichológiai kurzuson azt tanították neki, hogy a pszichológia célja, hogy megjósolja és kontrollálja az emberi cselekedeteket. Őrültnek gondolta mindazokat, akik ezt vallották. Talán ez volt az első tapasztalás, ami arra sarkallta, hogy más utat válasszon: pályája során hátat fordított sok mindennek, amit addig általános orvoslásnak tekintettek, és rengeteg új, általában nagy port kavaró gondolattal és módszerrel rukkolt elő. Nem hiszi, hogy léteznek homoszexuálisok, skizofrének, az elmebetegek pedig csak egy kis időre elveszítik kontrolljukat a valóság felett. Hiszi, hogy a szorongás elbutítja az embert, a férfiak azért lesznek faszok, mert ők mélyebben megélik az egyedülléttől való félelmet. Hiszi még azt is, hogy az LSD felügyelt használata sokszor gyógymódként szolgálhat, ami segíti az önmegismerés folyamatát. Ezeket már mind olvashattuk vagy hallhattuk a terapeuta szájából, a Credo csak a hogyanokra és a miértekre ad választ, illetve átfogó képet ad az útról, amit Feldmár bejárt.
Ha gyermekként sokkal talpraesettebbnek kellett lenned, mint a kortársaidnak, mert a szüleid ezt várták el tőled... Ha már kora gyermekkorodban felnőttként kezeltek, és egész életedben áldozatokat ...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
5 058 Ft
Eredeti ár: 5 950 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára