'Aki nem ír, hanem úr' - Bisztrai Farkas Ferenc emlékezete
Ráció Kiadó, 2007
Összefoglaló
Szerb Antal mondta állítólag az 1930-as években egy kávéházi beszélgetés alkalmával, hogy Bisztrai Farkas Ferenc (1903–1966) az egyetlen magyar író, „aki nem ír, hanem úr”. Találóan jellemezte ezzel könyvkiadó barátját, aki egész életét a magyar kultúra, írók, költők és művészek önzetlen támogatásának szentelte. Azt az időszakot Szerb Antal már nem érhette meg, amikor Farkas Ferenc már nemcsak közkedvelt „literary gentleman” volt, hanem közgazdászként és politikusként is jelentős szerepet játszott. A jelen kötet első ízben ad átfogó jellegű portrét a méltatlanul elfeledett parasztpárti politikus és 1956-os államminiszter fordulatokban gazdag életútjáról. A visszaemlékezéseket és tanulmányokat a kötet második felében nagyrészt kiadatlan dokumentumok követik: Farkas Ferenc parlamenti beszédei, cikkei, valamint barátaival és politikustársaival folytatott levelezése az 1945 utáni évekből. A korszak szellemi és politikai közéletének olyan meghatározó alakjai szólalnak és szólíttatnak meg itt, mint Nagy Ferenc, Nagy Imre, Kovács Imre, Veres Péter, Bibó István, Erdei Ferenc, Somogyi Imre, Ottlik Géza, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Genthon István, Gerevich Tibor, Keresztury Dezső, Szabó Zoltán, Bernáth Aurél, Szőnyi István. A kötetet Farkas Ferenc unokája állította össze, aki évek óta kutatja a felfedezésre váró könyvkiadó–közgazdász–politikus életútját.
Részletek
- 254 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN: 9789639605374
- Szerkesztő: Farkas Judit
Ez is elérhető kínálatunkban:
Pöttyös és csíkos - Egy legendás könyvsorozat irodalomtörténeti és szociokulturális trendjei
A tanulmányok szerzői sajátos kutatásmódszertani példatárat adnak az értelmezések olvasóinak. Szembesülhetünk vele, mennyiféle kérdést lehet feltenni egy-egy Pöttyös vagy Csíkos könyv kapcsán: vizs...
Online ár:
5 310 Ft
Kiadói ár: 5 900 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft