Bizánc festészete és mozaikművészete

Összefoglaló

A ​természetelvűséget normának tekintő európai művészettörténetben sokáig beárnyékolta a bizánci festészet megítélését az antik, majd a reneszánsz művészet klasszikus emberábrázolása, természetszemlélete és műfaji gazdagsága. A modern kutatás fényében azonban nyilvánvaló,hogy Bizánc művészete még inkább asszimilálta az antik formakincset, mint Nyugat-Európáé. Az új, keresztény tartalomkifejezéséhez anonban felhasználta a keleti – szír, perzsa kultúrák művészetének szuggesztív kifejezőerejét és dekoratív színgazdagságát is. Ez az ezoterikus és sok szempontból kötött művészet lett Európe első olyan festészeti hagyománya, mely nemcsak átörökítette az antik és keleti elemeket, hanem keresztény szelleművé alakítva meg is haladta őket. Kötetünk a bizánci művészet e három forrását szem előtt tartva mutatja be a mozaikművészet fénykorát, a miniatúrafestészet legszebb lapjait, a templomok díszítésének elveit és legjellemzőbb programjait, az ábrázolási szabályok kialakulását és a bizánci művészet hatását az utódállamok művészetében.
A 48 színes kép között láthatók a legszebb ravennai mozaikok, a legkorábbi Sínai-hegyi ikonok, továbbá a Wiener Genesis, a Codex Rossanensis, a híres Párizsi Zsoltároskönyv egy-egy lapja, a konstantinápolyi Hagia Szophia mozaik császárportréi, a Vlagyimiri Istenanya-ikon.