Összefoglaló
Három fiatal püspök (Fabiny Tamás evangélikus, Kocsis Fülöp görögkatolikus, Székely János római katolikus) közös beszélgetésében a keresztény (keresztyén) tanításból (jézusi példabeszédek) kiindulva jut el a hit szerepének mai értelmezéséig. A személyes utakból és a nagy elődök (Ordass Lajos, Romzsa Tódor, Meszlényi Zoltán) példázatának megtapasztásától eredő igen érdekfeszítő beszélgetés a lelkészi pályára való felkészülésen át a főpapi hivatás mai teendőiig számtalan társadalmi küldetést is taglal. Ezek közül jelentős közös vonás például a cigány pasztoráció, a romák körében folytatott lelkészi munka. Külön kiemelendő, hogy mind három egyházi vezető jelentős tapasztalatokkal rendelkezik e téren. (Többek között Székely János volt az, aki e munkát elkezdte, a katolikus püspöki karon belül ma is ennek felelőse, az evangélikus egyház missziós tevékenysége szintén példa értékű, a görög katolikus egyházmegye (Észak-Magyarország) területén pedig a romák jelentős része él.) A kötet tehát ebből a szempontból is kiemelt jelentőségű, mert ilyen szintű tapasztalati összegzés és programatikus megnyilvánulás még nem jelent meg. A könyv a Manréza-füzetek sorozat 10. kötete.
Részletek
- 212 oldal
- Kötés: cérnafűzött, keménytáblás
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9789639862197
- Szállító: Antikvár Könyvek Kft.
- Eredeti cím: A példázat erejével
2 db könyv a halálról: A gyógyító halál + Élet a halál felett - Akarjunk örökké élni
A gyógyító halál A kérdés nem az, hogy meghalunk-e vagy sem, vagy hogy miért halunk meg, bár közvetetten erre is kapunk választ a könyvben, hanem az, hogy HOGYAN HALUNK MEG? Halálunk pillanata...
Online ár:
1 990 Ft