Összefoglaló
"esztétikai apokrif:...éltem egy világban amely él bennem és úgy él akár egy világ amelyben benne éltem és hordoz egy világot amely tovább él bennem... mielőtt azonban engednék a végtelen regresszusnak (úgyis elintéz majd ha arra kerül a sor) arra lyukadok ki mindinkább egyre ebből a bennem élő világból vagy annak fikciójából csipegetek esetenként vagy éppen költök hozzá ami talán túlságosan magasztosnak hangzik ámde kockáztatom sőt hiszem így van akkor is ha emígyként sejlik esetemben rendeltetésszerűen így kell lennie így volt van lesz most már mindörökre mivel él bennem a világ amelyben éltem együtt él azzal a világgal amelyben élek ezek a világok olykor összecsúsznak máskor egymásra kopírozódnak megint máskor szétesnek ami ellen annyit próbálkozom hogy rögzítem holott jól tudom (értem) mire rögzül el is másul azaz visszahúzódik abba a világba amelyben élek együtt azzal a világgal amely bennem én pedig ezt irodalom cím alatt tartom számon..." (Fábián László)
A Búbánat-völgyön át
Saját történetünk a legvalóságosabb, mégis a legnehezebb elmesélnünk. A Búbánat-völgyön át megjárt út kivezeti a főhőst az átélt eseményekből, hogy maga mögé tekintve pontosan és szikáran mondhassa...
Online ár:
3 600 Ft
Kiadói ár: 3 999 Ft
Akciós ár:
2 700 Ft
Korábbi ár: 2 700 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft