Fancsikó ​és Pinta / Pápai vizeken ne kalózkodj! - Saját képekkel

Összefoglaló

Ismertető: Líra és játék mély kapcsolata fűzi össze Esterházy Péter első két kötetét. Ezek a művek, ma már jobban látjuk, nemcsak kísérletező mivoltukban mutatnak rokonságot a későbbi nagy alkotásokkal, hanem alapkérdésük is hasonló: a szeretet, az emberi melegség és boldogság forrásait kutatják.- További ismertető: "Belelapozás".

----------- Tiszteletem a mesternek. Kis cseppekben nyelvi elixír, sőt – Esterházynál szokatlanul – egy lendülettel végigolvasva sem jelentkeznek túladagolási tünetek./Olvasói vélemény/. - Rég olvastam Esterházy-könyvet, a sok édesapám, édesanyám és foci után egyáltalán nem voltam vevő az utóbbi könyveire. Pedig: ahogy ezeket a korai, zsengének egyáltalán nem nevezhető, pajkos, közvetlen és ugyanakkor fifikás novellafüzéreit (egyik-másik madzagra fűzve) olvastam, teljesen ledöbbentem, hány mondatot, kifejezést használok a hétköznapjaimban, ami Esterházytól származik (kedvencem: „örül, hogy él, s ezen elszomorodik” vagy „nincs mese: a napnak lenni kell”, vagy „itt, ahol állunk”, esetleg a „megírom mindezt majd pontosabban is”). A Fancsikó és Pinta novellái (olykor inkább novellácskái) napfényesek, derűsek, visszarepít minket a gyerekkor fikcióval dús világába, ahol akár képzelt barátok segítségével lehet biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá tenni a tárgyak vonalait, a jelentések csúszkálásait és különösen a felnőttek viszonylatait. A narrátor két fura figurát talál ki magányában: Fancsikót és Pintát, akik „okos és lusta, buta és lelkes kis srácok, akik időnként mesélnek, hazudnak, leteremtik a szülőket, ha kell megalázzák őket, ha kell, megsimogatják arcukat, mindezt azért, hogy egyensúlyban tudjanak két életet tartani, mert erre a felnőttek a SOKMINDENFÉLE-ELFOGLALTSÁG miatt nem képesek.” Az egyensúly, a családi harmónia megteremtésére való törekvés az egyik központi motívum (Leitmotiv – mondaná EP, imádom a germanizmusait (ebben a veszettül anglomán világban)), hisz édesapa és édesanya persze rögtön az első darabban máris veszekedik (a veszekedés fátylai lassan beborítják a másik szobában lődörgő gyereket) és persze elérkezik a végső ajtócsapkodás pillanata is, a válás. Az elbeszélő ezalatt két barátjával igyekszik felfejteni a szavak rendjét, melyet a felnőttek építenek köré, hogy ne szembesülhessen a valósággal (bár a valóság, a tárgyak határai is egymásba mosódnak, így teljes a bizonytalanság – létezik-e lényeg egyáltalán): a madzag, ami két részből áll (apa, anya) úgy tűnik, inkább körbetekeredik, önmagára hurkolódik, minthogy szép rendet teremtsen az események és kapcsolatok között. Nagy élvezettel olvastam ezt a könyvet, lírai, pontos mondatok, melyek fölött olykor átvonulnak a vészterhes felhők, Esterházy itt is (már) elegáns, egymásra boruló, önmagukat (is) firtató mondatai, tipográfiai leleményei (pöttyös labda valódi (?) pöttyökkel) és nem utolsó sorban poénjai most is beváltották a hozzá fűzött reményeket. Ámde: a kötet másik darabja, a Pápai vizek, már zavarosabbnak bizonyult, mitöbb a Pajkos szöveg ciklusba bele is tört a bicskám és – el nem ítélhető módon – átugrottam. Szerencsémre, mert a Spionnovella viszont kihagyhatatlan darab. A Locsi-fecsi pincérhangra azért tetszett különösen, mert némiképp a szolgáltató munka nyomorúságáról (kukacoskodó vendégek) és szépségeiről is szól (a rossz munkahely kedvez a misztikusoknak?). A címadó novella mellett, amely atyai jótanácsokkal látja el kezdő pincér hősünket a John Lennon emlékére c. írás filozófikus síkja ragadott meg legjobban, ahogy elegáns átkapcsolással Lennon drótkeretes karika-szemüvegéről a fehér abrosz, többnyire szintén kör alakú foltjaira, mindenféle elmélkedést olvashatunk ezen formák sors- vagy véletlenszerű kapcsolatairól, szöveggé/nyelvvé válásuk lehetőségeiről à la Wittgenstein. A Spionnovella leginkább a jelentés (minimum kétértelmű szó) jelentésével babrál, a főhős egy szépfiú, akinek előbb a prostituáltakról kell jelentéseket írni (természetesen olykor gyakorlati oldalról is igyekszik feltérképezni a kéjnőket, nemcsak teoretice), de előbb-utóbb a jelentésírás technikái, nyűge, a gyötrő írói kérdések miatt végül olyan abszurd helyzetekbe kerül, hogy kénytelen egy kékülő tinóru gombát megfigyelni és azt vád alá helyezni (az már csak pikáns ráadás, hogy a koronatanú nem tud semmit, a vádlottat nem ismeri). /Kissé hosszabb olvasói vélemény/.