Nyugaton a helyzet változatlan (Im Westen nichts Neues) - Benedek Marcell fordításában
Árkádia
Összefoglaló
Fülszöveg
Erich Maria Remarque 1898-ban született, s a tanárképző padjából került az első világháborúba. Húszéves korában szerelt le. Ő és társai, akikkel egyszerre vonult be, semmi egyebet nem láttak a világból, csak az iskolát és a frontot. A Nyugaton a helyzet változatlan az ő szenvedéseik és kiábrándulásuk története. Hőse, Paul Baumer, csak apró vonásokban különbözik társaitól. A lövészárok élete nagyjából egyforma emberekké gyúrja őket. A front iszonyata mindent kiéget belőlük, egyetlen erényük, egyetlen kincsük marad: a bajtársiasság. Megrázóan igaz, őszinte írás ez a regény. Óriási sikerét kétségtelen értékei mellett annak is köszönhette, hogy megjelenésekor már szükséges volt a belőle harsogó figyelmeztetés: íme, valójában ez a háború, vigyázzatok, nehogy újra belesodorjanak benneteket! Hiszen ekkoriban egy müncheni sörház asztalai mellet t már a második világháború sikerére isznak az osztrák káplár hívei. De ami ebben a sodró lendületű regényben a humánum magas hőfokán megfogalmazódik, ma is eleven problémája az emberiségnek, s még sokáig nem veszíti érvényét.
Részletek
- 200 oldal
- Kötés: papír / puha kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Szentendre Antikvárium
- Eredeti cím: Im Westen nichts Neues
A varázshegy - A világirodalom klasszikusai Új sorozat (Der Zauberberg) - Szőllősy Klára fordításában
Fülszöveg Thomas Mann monumentális regénye a század elején játszódik egy davosi tüdőszanatóriumban. Ide utazik fel a fiatal Hans Castorp unokabátyja látogatására s a tervezetten három hét helyett ...
Online ár:
3 990 Ft
Online ár:
3 600 Ft
Online ár:
1 290 Ft