Úti levelek, naplók

Összefoglaló

A reformkor művelődéstörténetének egyik legfontosabb műve a század közepi irodalmi napló. Arany János, amikor akadémikustársa, Erdélyi János halálát 1868 januárjában bejelentette az Akadémián, így emlékezett rá: „Költő, műbíró, bölcsész: e három jelenség összhangzatban fejlett és jutott érettségre nála: mint költő néhány darabjában senki mögött nem - mint műbíró az egyetemest a nemzetivel kapcsolva mindenkor a jelen színvonalán áll, s tetemes része van benne, hogy költészetünk a hazai föld érintése által megizmosodjék -, mint filozóf éppen hazai bölcsészetünk kisded pantheonjának oszlopait rakja vala, midőn a kérlelhetetlen halál a még csak 54 éves férfiút e hó 23-án oly váratlanul kivágta sorainkból. Legyen áldott emlékezete!” Erdélyi János itt közlésre kerülő úti írásai a hazában és a nagyvilágban tett utazásainak dokumentumai, egy kelet-európai értelmiségi szellemi kalandozásainak, „citoyenné”, európai horizontú polgárrá érésének bizonyítékai. Abban, hogy az író kora legképzettebb és legvilágosabban látó férfiai közé emelkedhetett, nagy szerepe volt ezeknek az utazásoknak. Írói és emberi látókörét nem csak az „élet iskolája”, azaz küzdelmes élete, hanem Nyugat-Európával való megismerkedése is tágította. Hitte, amit ifjúságának mestere, Herder írt 1769-es útinaplójában az utazás hatását méltatva szellemi fejlődésére. Ekkor vált „szobatudósból… a tanult íráskodás tintatartójából… a művészetek és a tudományok szótárából, a papírok és könyvek tárolóhelyéből” tevékeny emberré, reformátorrá.