Útvonal
Hungarovox Kiadó, 2026
Összefoglaló
Dr. Erdélyi Anna (1939-2015) mikrobiológus. A debreceni Kossuth Lajos tudományegyetemen szerzett diplomát. Hosszú ideig az OÉTI (Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet) munkatársa volt, ahol az élelmiszer-mikrobiológiai osztályon dolgozott. Tevékenysége során kiemelt figyelmet fordított a hazai élelmiszerbiztonság tudományos megalapozására és a mikrobiológiai kockázatok elemzésére. Szakértőként rendszeresen részt vett nemzeti és nemzetközi konferenciákon, valamint tudományos lektorként és szerzőként is hozzájárult a hazai táplálkozástudományi szakirodalomhoz.
Széles érdeklődési köre kiterjedt a komolyzene, irodalom, képzőművészet irányába is. Természetes, hogy kipróbálja magát a versírás területén. Versei cizellált lélekrezdülések, intim, mély belső gondolati tartalom közvetítői a személyes intellektus szűrőjén át. Természetszeretet, mély humanizmus mutatkozik meg verseiben. Társadalomkritikája, kritikai látásmódja is fel-felbukkan a sorok között. Humora, derűje, segítőkészsége, mély empátiája köztudott volt. Mélyről fakadó Istenélménye, a transzcendenssel való kapcsolata embert formáló erő. Példaértékű emberi tartása, küzdeni tudása, akaratereje. Verseskötete egy olyan emberi portré tükre, amely méltán kiállhatja az idő próbáját. (Réthy Judit szerk.)
Demográfiai csúcs
Még sosem volt ilyen vidám az illúzióvesztés, mint Vida Kamilla verseskötetének lapjain! Aki ezekben a szövegekben beszél, már nem pályakezdő, de még nem középkorú: tudja, hogy amit másokon számonk...
Online ár:
4 050 Ft
Kiadói ár: 4 499 Ft
Online ár:
3 150 Ft
Kiadói ár: 3 499 Ft