Történelem a cigánykutatások tükrében, 1890-2008
A kötet tankönyvszerű összefoglalása mindannak, amit manapság a magyarországi cigányság életéről és történelméről tudnak – tudni vélnek – a társadalomtudományokban. Ezen ismeretek egy részének összeszedése igazi leletmentés, mivel gyakran már a szűkebben vett szakma által is elfeledett (vagy igazán soha meg nem ismert) szerzők műveiről van szó. A másik részét pedig nem lehet elégszer megismételni, mivel a romák kutatása során nyert tudományos ismeretek, tényekkel és adatokkal alátámasztott megállapítások sem voltak képesek kiszorítani a közgondolkodásból a szívós legendákat és előítéletes sztereotípiákat. Ennek persze részben az az oka, hogy a társadalomtudósok sem szentek, akik mentesek az előítéletektől és elfogultságoktól – csak talán profibb módon tudják ezeket az előítéleteket, mai divatkifejezéssel élve, kommunikálni. A könyvből az is láthatóvá válik, hogy a cigányokról tett megállapítások – hangsúlyosan beleértve a „tudományos megállapításokat” is – igen gyakran többet mondanak a nem cigányokról, arról a – nem romák által meghatározott – világról, amelyben ezek a megállapítások születtek.
A szerző korábban megjelent, de szűkebb szakmai közönséghez szóló Mindszenty-kutatásainak eredményeit ez a kötet immár a legszélesebb közönség elé tárja, benne az Amerikai Egyesült Államokban és Lo...
Online ár:
2 280 Ft
Online ár:
1 280 Ft
Online ár:
1 990 Ft
Online ár:
1 490 Ft