Ez a könyv egy merész kiáltvány, amely leleplezi az orvosbiológiai kutatás jelenlegi, elkeserítő állapotát - minden becsületes és elkötelezett tudós nevében. Szabó professzor alapos elemzést ad az észszerűtlen kutatási ösztöndíj-odaítélési rendszerekről és a korrupt publikációs gyakorlatokról, és átfogó reformokat sürget. Dr. Karikó Katalin, Szegedi Tudományegyetem "Az már önmagában is elég nagy baj, hogy kutatók nem tudják reprodukálni más kutatók eredményeit. De a gond ennél sokkal nagyobb. Kiderült ugyanis, hogy a legtöbb kutató gyakran még a saját adatait sem tudja reprodukálni. 2016-ban a tekintélyes tudományos folyóirat, a Nature közzétette saját anonim felmérésének eredményét. A biológia és az orvostudomány területén dolgozó válaszadók 65-75%-a nyilatkozta azt, hogy képtelen reprodukálni mások által közzétett adatokat, és 50-60% azt is elismerte, hogy saját korábbi kutatási eredményeinek reprodukálásával is gondjaik vannak." részlet a műből Dr. Szabó Csaba professzor Budapesten szerezte meg orvosdoktori és PhD-fokozatát, majd a 90-es évek elején posztdoktori ösztöndíjasként dolgozott a Nobel-díjas Sir John Vane-nél a londoni William Harvey Kutatóintézetben. 1994 és 2018 között a gyógyszertan, a kísérletes sebészet és az aneszteziológia professzoraként különböző kutatócsoportokat vezetett az USA-ban Ohióban, Massachusettsben, New Jerseyben és Texasban. Emellett több biotechnológiai vállalat tudományos vezetőjeként is tevékenykedett. 2018-ban visszatért Európába, ahol a svájci Fribourgi Egyetem farmakológiai szekcióját vezeti. Mintegy 90 000 szakirodalmi hivatkozással a világ egyik legtöbbet idézett gyógyszerkutatója. Tudományos munkájáért számos díjat kapott, többek között a Brit és az Amerikai Gyógyszerkutatási Társaságok nagydíjait, a Gábor Dénes Innovációs Díjat, a Texas Star-díjat, a John Vane-érmet és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.
,,Ez a folytatás még az előző könyvnél, a Holtak vallatójánál is mélyebbre hatol, még gondolatgazdagabb... Tele finom megfigyelésekkel arról, hogy mit tesz az élet és a halál az emberi testtel" TH...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 667 Ft
Eredeti ár: 5 490 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
5 015 Ft
Eredeti ár: 5 900 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára