A hatékony tanulás mesterfogásai

Dr. Domján László, Domján László

Összefoglaló

Elsősorban középiskolásoknak, főiskolásoknak, egyetemistáknak és fiatal felnőtteknek készült az 1 DVD-t (kb. 2 óra kép- és hanganyag + kb. 2 óra hanganyag) és 1 munkafüzetet tartalmazó album, amelyből megismerheti és elsajátíthatja a hatékony, gyors és élvezetes tanulás titkait. A szórakoztató és színes előadásból többek közt kiderül, hogy mi történik agyunkban tanuláskor, mire emlékezünk sokáig, melyek az eredményes tanulás fizikai, biológiai és lelki feltételei, hogyan lehet több tucatnyi, döbbenetesen hatékony, működő trükköt bevetni a tanulás folyamatába, miként sajátíthatunk el villámgyorsan idegen nyelvet és hogyan kaphatunk könnyen jeles osztályzatot. "...nem kevesebbet ígérek neked, mint hogy - a tanulásra szánt időd töredékére csökken majd, ezért aztán több időd jut egyéb, klassz dolgokra; - az osztályzataid javulni fognak; - a megtanultakra sokkal hosszabb ideig fogsz emlékezni, mint eddig; - és ráadásul még élvezni is fogod a tanulást. Nem hiszed? Pedig igaz. A saját bőrödön fogod megtapasztalni!"

Árinformáció nem elérhető
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Szeretettel ajánljuk figyelmébe 30 éves munkánk eredményét, 100 magyar népmese rajzfilmes változatát. A feldolgozás a történelmi Magyarország területén gyűjtött mesék ...

    27 pont
    Beszállítói készleten
    3 - 5 munkanap
    DVD
    Magyar Népmesék - Díszdoboz  - 100 epizód 8 DVD-n
    Beszállítói készleten

    Magyar Népmesék - Díszdoboz - 100 epizód 8 DVD-n

    akcióban
    0.3
    9 990 Ft 6 990 Ft
  • Inspiráló idézetek pároknak az év minden napjára. Gary Chapman Az 5 szeretetnyelv - Egymásra hangolva című könyve alapján. Szerelembe esni egy pillanat alatt lehet, de...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    Az 5 szeretetnyelv - az év minden napjára - Öröknaptár
    Raktáron
  • Hogyan őrizhető meg a szeretet a párkapcsolatban, amikor a szerelmi lángolás alábbhagy? A válasz az öt szeretetnyelv megismerésében rejlik: elismerő szavak, minőségi i...

    9 pont
    Beszállítói készleten
    3 - 5 munkanap
    könyv
    Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva - Az életre szóló szeretet titka
    Beszállítói készleten
  • Ki ölhette meg Hannah Greenwoodot a bálon? Gáncsoskodó természetű nőszemély volt, de ez még nem ok arra, hogy eltegyék láb alól. Különösen kínos, hogy Whiterspoon felü...

    9 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Emily Brightwell: Mrs. Jeffries és a gyilkos bál - Agatha Christie és Downton Abbey rajongóknak
    Raktáron
Teljes lista
  • Az iskolai sikerekhez és a hatékony tanuláshoz mindenkinek másfajta támogatásra van szüksége: van, akinek a magabiztosságát kell növelni, másoknak a stresszkezeléséhez...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Carol Vorderman: Segíts a gyerekednek! - Tanulási technikák lépésről lépésre
    Raktáron

    Carol Vorderman: Segíts a gyerekednek! - Tanulási technikák lépésről lépésre

    HVG Könyvek kiadó, 2017 0.150000006 3 900 Ft 3 315 Ft
  • Lehet, hogy nem úgy használjuk az agyunkat, ahogyan az a legjobban működni képes? Nem aknázzuk ki a benne rejlő lehetőségeket? Lantos Mihály, a Villámolvasás a gyakorl...

    6 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Lantos Mihály: Lépéselőny - Tanulj meg tanulni! - Tanulási stratégia a vidám diákévekhez
    Raktáron
  • A gépjárművezetői tanfolyamokhoz szükséges közúti elsősegélynyújtás ismereteit tartalmazza. Az ismeretek elsajátítását segíti 156 színes kép. A könyvben találhatóak ol...

    4 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Dr. Nagy Mária Edit: Elsősegélynyújtás gépjárművezetők részére
    Raktáron

    Dr. Nagy Mária Edit: Elsősegélynyújtás gépjárművezetők részére

    KOTRA Kereskedelmi és Oktató Kft., 2018 0.150000006 1 200 Ft 1 020 Ft
  • Egy marketinges barátom kérdezte egyszer: - Ha egy lyukat szeretnél fúrni a falba, de nincs fúrógéped, akkor mit teszel? - Akkor kérek egyet kölcsön vagy vásárolok egy...

    6 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Lantos Mihály: Villámolvasás a gyakorlatban - Tanulj meg tanulni!
    Raktáron

    Lantos Mihály: Villámolvasás a gyakorlatban - Tanulj meg tanulni!

    Bioenergetic Kft., 2017 0.150000006 1 990 Ft 1 691 Ft
Teljes lista
Teljes lista
  • A modern lélektan felismerte, hogy a félelem nemcsak menekülés valami elől, hanem hívása is! Félek valamilyen betegségtől - megnő az esély, hogy belebetegszem. De segí...

    5 pont
  • Elsősorban középiskolásoknak, főiskolásoknak, egyetemistáknak és fiatal felnőtteknek készült az 1 DVD-t (kb. 2 óra kép- és hanganyag + kb. 2 óra hanganyag) és 1 munkaf...

    37 pont
    Beszállítói készleten
    5 - 11 munkanap
    könyv
    Dr. Domján László: A hatékony tanulás mesterfogásai - 14 & 114 év közöttieknek - (DVD+munkafüzet)
    Beszállítói készleten
  • A szerző - aki agykontrolloktató, belgyógyász, reumatológus és az orvostudomány kandidátusa - beszámol arról a három „kincsről", amelyekkel eddigi élete során találkoz...

    7 pont
    Raktáron
    4 órán belül
  • A könyv írója - orvos és a Silva-féle agykontroll elnevezésű stresszkezelő és elmefejlesztő módszer oktatója - először a nevetés gyógyító hatását mutatja be, több konk...

    6 pont
    Raktáron
    4 órán belül
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!