Egy élet krónikája - A 2A 424-es számú politikai fogoly
Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2023
Összefoglaló
A kárpátaljai születésű ruszin Levko Dovhovics húszéves korára annyi szenvedésen és megpróbáltatáson ment keresztül, hogy az – a fia szavaival – négy ember számára is sok lenne. Mindössze tizennégy éves volt, amikor 1950-ben kikiáltották a szovjet nép ellenségének, és többek közt azzal az abszurd vád¬dal ítélték el, hogy levelez a Vatikánnal. Közel hét évet töltött börtönökben és „javító-nevelő” kényszermunkatáborok¬ban, jószerivel a teljes kamaszkorát és ifjúsága legszebb éveit.
Dovhovics, azaz a 2A 424-es számú fogoly évtizedekkel később papírra vetett visszaemlékezése kifejezetten izgalmas, olvasmányos mű, amely hitelesen ábrázolja az általa ironikusan „sztálini üdülőtelepeknek” nevezett szovjet lágerrendszert. Az ungvári nagybörtöntől a hírhedt Vorkuta környéki táborokig tartó utazástörténetből megismerhetjük a szerző férfivá válásának folyamatát, a Szovjetunió által bekebelezett Kárpátalja korabeli mindennapjait, a vizsgálati fogságban töltött időszak eseményeit, a Gulag rabtelepeinek rejtett világát, a foglyok sajátos nyelvezetét és sokrétű társadalmát, ugyanakkor a szökést megkísérlő kamasz lelki és gondolkodásbeli fejlődését is.
A kötetet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások és politikai foglyok emléke előtt tisztelgő sorozatában tárja a nagyközönség elé.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Fehér Lajos - Egy népi kommunista politikus pályaképe
E könyv főhőse nem tartozik a Kádár-korszak manapság sokat emlegetett szereplői közé. Talán azért, mert 1981-es halála miatt nem élhette meg a rendszerváltást, és az a terület, amelyet politikuskén...
Online ár:
3 358 Ft
Eredeti ár: 3 950 Ft
Akciós ár:
1 750 Ft
Korábbi ár: 2 100 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Akciós ár:
2 500 Ft
Korábbi ár: 3 000 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 246 Ft
Eredeti ár: 4 995 Ft
Online ár:
2 970 Ft
Kiadói ár: 3 300 Ft
Online ár:
4 080 Ft
Eredeti ár: 4 799 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján