Velünk beszélj, ne rólunk! Hátrányokkal induló aktivisták beszélnek életükről és munkájukról
Napvilág Kiadó, 2016
Összefoglaló
A kötet célja, hogy olyan embereket mutasson be, akik annak ellenére – vagy éppen azért –, hogy megtapasztalták az elnyomást és kirekesztettséget, közéleti, aktivista vagy érdekvédő szerepet vállaltak és vállalnak. A könyv inspirációként kíván szolgálni azok számára, akik nehéz körülmények között élnek vagy valamilyen hátrányt szenvednek a magyar társadalomban, és modellt kíván mutatni arra, hogy hogyan képesek a legnehezebb körülmények között élő emberek is teljes jogú, másokért aktívan cselekvő állampolgárként élni. Mindenkiben ott szunnyad az érdekvédő, csak merni kell előcsalogatni magunkból! A kötet azoknak is szól, akik bár maguk nem tapasztaltak meg elnyomást vagy kirekesztettséget, és akár még részt is vesznek a közéletben, nehezen tudják elképzelni, hogy hátrányos helyzetű emberek közösségi vezetőkké váljanak. A kötetben tizenöt portré olvasható olyan aktivistákról és érdekvédőkről, akik saját hátrányaikból kovácsoltak erőt. Ők mind egy igazságosabb társadalomért dolgoznak, és azért, hogy a hozzájuk hasonló emberek helyzete javuljon: Balog Gyula, Bandor Bea, Csécsei Ilona, Csonka József, Erdős Jánosné Csurika, Fekete Gy. Viktor, Kalányos Zsolt, Mussa Kilam, Kiss Csaba, Lakatosné Zsefle Zsuzsanna, Márkus József, Márton Gábor Csaba, Nagy Szilvia, Oravecz Lizanka, Velenczei Ágnes.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
A Magyar Péter-jelenség
Mi tesz valakit karizmatikussá a 21. században? Miért tud ekkora hatást gyakorolni Magyar Péter a közéletre? Hogyan építette fel önmagát az online térben, és mit látnak benne a követői? Miként jele...
Kiadói ár:
4 899 Ft
Online ár:
2 765 Ft
Kiadói ár:
4 165 Ft