Könyörtelen évek A lapítás iskolája (1945 télutója a Dunántúlon), A csorba csésze (Az 1950-es évek eleje például Pesten), Tizenhat zár (1956 november vége az osztrák határ közelében -Emigrációs kiadás - vadonatúj pld.

Összefoglaló

1988-ban, Bernben jelent meg Domahidy Miklós: Könyörtelen évek című kötete, amely később, 1992-ben a Magvető gondozásában is napvilágot látott (Könyörtelen idők címmel). A könyv három olyan, természetesen részben személyes tapasztalatok által ihletett regényt tartalmaz, amelyek a kiszolgáltatott ember és a nyomorító hatalom viszonyát ábrázolják, és mindhárom történetben a szenvedő ember marad alul: elbukik, beletörődik vagy menekül, de vesztes marad mindenképp. A lapítás iskolája című mű - amely Sára Sándor Könyörtelen idők (1991) című filmjének alapjául is szolgált - a második világháború végnapjait ábrázolja, a katonaszökevények szemszögéből. A nyugati határszélen öt szökött katona bujkál, akik semmi mást nem kívánnak, csak fiatal életüket megmenteni; nem gyávaságból, inkább reménytelenül bujdosnak, hiszen a németeknek sem segíthetnek elpusztítani az országot, a nyilasok mellé sem állhatnak hóhérsegédnek, de ellenük sem érdemes fordulni, mert az az oroszok támogatása lenne. Lapítanak tehát. Maga a cselekmény e lapítás pikareszkbe illó epizódsora, teli mulatságos vagy katartikus jelenettel. A második történet, A csorba csésze ugyancsak realista módon, ám lélektani ihletettséggel ábrázolja a félelem miatt groteszk világot; az ötvenes évek elejének intellektuálisan megélt és földolgozott rémdrámáját. Egy szűk baráti-rokoni társaságban - amelyikben mindenki tűzbe tenné a kezét a másikért - titkosrendőri igazolványt találnak, amelyik az előszobában valamelyikük kabátjának zsebéből hullott ki. A drámai kérdés természetesen az: melyiküké? Nem marad más hátra, mint egymás figyelése, hogy kinél tapasztalható bármi áruló jel, a végére pedig az összetartó, bizalmas társaság csaknem valamennyi tagjáról kiderül néhány kisebb elvtelenség, előnyért megkötött alku. A Tizenhat zár egyetlen éjszaka drámai feszültségekkel terhes, aprólékosan ábrázolt történéssora 1956 decemberéről. Valahol Kapuvár és az osztrák határ között játszódik, szereplői pedig menekülök, akik még megpróbálnak átcsúszni a nemrégiben lezárt határzónán. Tizenöt ember menetel a határ felé, a maga sorsát cipeli a bokáig érő sárban, s minél közelebb érnek a határhoz, annál többször idéződnek fel bennük a múlt és képeződnek meg a jövő jelenetei, már-már szürrealista látomások formájában. Széles körben ajánlható kötet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ebben a három műben nincsenek sem mártírok, sem bűnözők, jóllehet a fölidézett korszakok mindegyike a mártíroké és a bűnözőké: 1945 télutója a Dunántúlon; az ötvenes évek eleje például Budapesten és végül egy éjszaka az osztrák határ közelében november végén, 1956-ban. Lapító katonák, baráti körben meghúzódó polgárok, az utolsó vonatok egyikével útnak induló menekülők életéből villan elénk egy-egy fejezet. Olyan emberek ezek, akik sosem tolták tébolyult korok szekerét, de nem is vetették magukat a kerekek elé. mindegyikük a maga módján, értelmessége és embersége szerint próbálta átvészelni az égzengések egyikét. Lehetett? magánügyként, a szenvedélyektől távol, pusztán a józan észbe, barátokba és a tisztességbe kapaszkodva? Igazában mindhárom történet erre a kérdésre keresi a választ. A kötetben bemutatott regények eddig csak fordításban jelentek meg. mindhárom németül, kettő franciául is és a Csorba csésze ezenkívül spanyolul és hollandul. Az utóbbiból németül és franciául televíziós játék, hangjáték és színpadi adaptáció is bemutatásra került. Magyarul, ahogy Domahidy Miklós írta őket, most jelennek meg először.