Hürrem, Szulejmán asszonya - Szulejmán sorozat II.

Demet Altınyeleklioğlu
Trivium Kiadó, 2015
Bookline értékelés: (1 értékelés) Írj a termékhez értékelést

Információk

Összefoglaló

Egy igaz történetből született könyv- melynek televíziós sorozat változatát már régóta élvezhetjük - most kézzel fogható közelségbe hozza számunkra a 16. századi titokzatos török birodalmat. Egy olyan világba csöppenünk, mely bár 150 évre meghatározta történelmünket, most mégis más fényben mutatja be a hódító oszmánokat és egy eddig számunkra rejtett világba enged bepillantást.
A Hürrem, Szulejmán ágyasa folytatásában rendkívül felgyorsulnak az események. Visszaemlékezések helyett most a jelen események sodró áradata ragadja magával az olvasót, s valóban veszedelmes évek következnek.
Hürrem, aki teljesen elcsavarta Szulejmán szultán fejét, továbbra sem nyugodhat meg, hiszen mindig valami veszély fenyegeti: féltékeny riválisa, Gülbahar és a birodalom második emberének, a ravasz Ibrahamin személyében. Ennek ellenére egy percre sem téveszti szem elől eredeti célját, tudja, mindenképpen muszlimmá kell válnia, ha a szultán felesége akar lenni. De a boldogító „igen” kimondása sem hoz megnyugvást számára, ezért még inkább igyekszik befolyását megerősíteni egy olyan Palotában, amelynek ezernyi suttogás tölti be minden egyes sarkát – mindegyik külön-külön halálos veszélyt rejt számára és a családjára nézve. Szerelemmel felfegyverkezve egy olyan hegycsúcs megmászására vállalkozik, ami tele van csapdákkal, cselszövésekkel, összeesküvésekkel és merényletekkel.
Két nő halálos féltékenységének és vetélkedésének története ez, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy saját fiaikat jutassák a birodalom trónjára, miközben több külföldi hadjáratnak, számtalan tragédiának és örömteli eseménynek is tanúi lehetünk.
Hogyan végződik majd Hürrem sorsa, amit többen is megjósolni véltek? Eléri-e azt, amire mindennél, még az életénél is jobban vágyik?A szerelem tényleg mindent legyőz? Ki a barát és ki az ellenség? Kit illet meg jogosan a hatalom?
Ebben a könyvben minden kérdésünkre választ kapunk; azonban a végkifejletig számtalan titkon és intrikán át vezet az út. Ha a Szulejmán ágyasa magával ragadta, ez a kötet elbűvöli és megbabonázza majd.

Olvasóink írták a könyvről:

Az első részhez képest elnagyolt, összecsapott, mintha egy kötelező olvasmány rövidítését vagy összefoglaló tartalmát olvasnám, Nincsenek részletesen kifejtve az események, történések. A vége viszont jól volt megírva. Valamint a borító gyönyörűre sikerült.

0.150000006
4 490 Ft 3 816 Ft
15 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Demet Altınyeleklioğlu: Hürrem, Szulejmán asszonya - Szulejmán sorozat II.

Demet Altınyeleklioğlu: Hürrem, Szulejmán asszonya - Szulejmán sorozat II.

+
8 980 Ft 7 632 Ft 0.15
Raktáron
2 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • A lebilincselő első kötet, a Hürrem, Szulejmán ágyasa után végre itt a folytatás, melynek érdekessége nem csak abban rejlik, hogy magával repíti az olvasót a 16. száza...

    11 pont
    perceken belül
  • Lexi és Mia a középiskola első napjától fogva elválaszthatatlanok. Sokban különböznek Lexi árva, és egy lakókocsiparkban él, Mia pedig szerető családban, szép otthonba...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kristin Hannah: Út az éjszakába
    Raktáron

    Kristin Hannah: Út az éjszakába

    Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2015 0.150000006 3 499 Ft 2 974 Ft
  • A belorusz írónő már világszerte ismert volt a nagy honvédő háborúról szóló két könyve nyomán (Nők a tűzvonalban, Az utolsó tanúk), amikor 1991-ben, a Szovjetunió szét...

    12 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban
    Raktáron

    Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban

    Európa Könyvkiadó, 2017 0.150000006 3 690 Ft 3 136 Ft
  • Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de ha...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Péterfy-Novák Éva: Egyasszony - Aki nem félt elmondani, amiről mindenki hallgat
    Raktáron

    Péterfy-Novák Éva: Egyasszony - Aki nem félt elmondani, amiről mindenki hallgat

    Libri Könyvkiadó, 2017
    1 + 50%
    0.150000006
    2 990 Ft 2 541 Ft
Teljes lista
  • 1558. Anglia. Stuart Mária és Tudor Erzsébet vetélkedik a trónért. Az angol katolikus arisztokrácia Mária oldalán áll, Erzsébetet, aki sokkal türelmesebb vallási kérd...

    16 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ken Follett: A tűzoszlop - Kingsbridge-trilógia III.
    Raktáron

    Ken Follett: A tűzoszlop - Kingsbridge-trilógia III.

    Gabo Kiadó, 2017 0.150000006 4 990 Ft 4 241 Ft
  • Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de ha...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Péterfy-Novák Éva: Egyasszony - Aki nem félt elmondani, amiről mindenki hallgat
    Raktáron

    Péterfy-Novák Éva: Egyasszony - Aki nem félt elmondani, amiről mindenki hallgat

    Libri Könyvkiadó, 2017
    1 + 50%
    0.150000006
    2 990 Ft 2 541 Ft
  • 1760-ban Zsófia, az utolsó bécsi boszorkány lánya szomorúan fogadja a Habsburg-trónörökös, József főherceg közelgő házasságának hírét. A lány évek óta titokban rajong ...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Fábián Janka: Az utolsó boszorkány lánya
    Raktáron

    Fábián Janka: Az utolsó boszorkány lánya

    LIBRI KÖNYVKIADÓ KFT., 2017
    1 + 50%
    0.150000006
    3 999 Ft 3 399 Ft
  • 1918. július 17. Négy fiatal nő lesétál annak a jekatyerinburgi háznak a pincéjébe, amely egy ideje már az otthonuk és börtönük. Közülük a legidősebbik huszonhárom, ...

    16 pont
    8 - 10 munkanap
    könyv

    Helen Rappaport: A négy nővér - A Romanov nagyhercegnők elveszett életei

    Európa Könyvkiadó, 2017 0.150000006 4 990 Ft 4 241 Ft
Teljes lista
  • Egy igaz történetből született könyv- melynek televíziós sorozat változatát már régóta élvezhetjük - most kézzel fogható közelségbe hozza számunkra a 16. századi titok...

    15 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Demet Altınyeleklioğlu: Hürrem, Szulejmán asszonya - Szulejmán sorozat II.
    Raktáron

    Demet Altınyeleklioğlu: Hürrem, Szulejmán asszonya - Szulejmán sorozat II.

    Trivium Kiadó, 2015 0.150000006 4 490 Ft 3 816 Ft
Teljes lista
  • A közkedvelt TV sorozat után végre az Ön kezébe adhatjuk e hiteles történelmi események ihlette, zseniálisan megírt és lebilincselően izgalmas regényt. Szulejmán, é...

    15 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Demet Altınyeleklioğlu: Hürrem, Szulejmán ágyasa - Szulejmán sorozat I.
    Raktáron

    Demet Altınyeleklioğlu: Hürrem, Szulejmán ágyasa - Szulejmán sorozat I.

    Trivium Kiadó, 2014 0.150000006 4 490 Ft 3 816 Ft
  • Egy igaz történetből született könyv- melynek televíziós sorozat változatát már régóta élvezhetjük - most kézzel fogható közelségbe hozza számunkra a 16. századi titok...

    15 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Demet Altınyeleklioğlu: Hürrem, Szulejmán asszonya - Szulejmán sorozat II.
    Raktáron

    Demet Altınyeleklioğlu: Hürrem, Szulejmán asszonya - Szulejmán sorozat II.

    Trivium Kiadó, 2015 0.150000006 4 490 Ft 3 816 Ft
  • Egy sorscsapások után újjászülető hercegnő és egy nagyravágyástól elvakult szadrazam. A végzet egymásnak szánta őket. Hatidzse szultána. Lánya a hódító Szelim szultá...

    15 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Demet Altınyeleklioğlu: Ibrahim és Hatidzse I. rész - Szulejmán sorozat IV. kötet
    Raktáron
  • Ibrahim, aki a sanyarú rabszolgasorsból egészen az újdonsült szultán bizalmas barátjává és hűséges tanácsadójává emelkedett, ezúttal egy számára eddig meghódíthatatlan...

    15 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Demet Altınyeleklioğlu: Ibrahim és Hatidzse 2. rész - Szulejmán sorozat VI. kötete
    Raktáron
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!

Vélemények

Összesen 1 találat
Senkárné Szegedi Erika 2016.11.20
Az első részhez képest elnagyolt, összecsapott, mintha egy kötelező olvasmány rövidítését vagy összefoglaló tartalmát olvasnám, Nincsenek részletesen kifejtve az események, történések. A vége viszont jól volt megírva. Valamint a borító gyönyörűre sikerült.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (1)   (1)