A "szürke dominanciás"

Debreczeni József
De.hu Kft., 2016

Információk

  • 256 oldal
  • Kötés: cérnafűzött, keménytáblás
  • ISBN: 9786158058902

Összefoglaló

Amikor Simicska imponáló bátorsággal szembefordult az autokrata miniszterelnökkel, a demokraták természetes érzelmi
reakciója volt a rokonszenv: Je suis Lajos. A racionális politikai kalkulus is azt diktálja, hogy Simicskával úgy kell számolni, ahogy Churchill számolt Sztálinnal, miután az utóbbit Hitler megtámadta: szövetségesként. De ettől még nem kell hitelt adni annak a hamis ideológiának, miszerint Simicska demokratikus meggyőződése folytán elégelte meg Orbán diktatúráját, mondta föl a korábbi együttműködést és fordult szembe vele. Szó sincs róla. Ahogy nem Sztálin mondta föl az együttműködést Hitlerrel és nem ő támadt ellene, hanem fordítva, úgy fordítva történt a dolog Simicska és Orbán viszonylatában is. Orbán kezdte meg Simicska kiszorítását titokban 2011-től, nyíltabban 2013-tól és teljes egyértelműséggel 2014-től. Simicska pedig csak akkor fordult szembe vele és kezdett demokráciáról meg diktatúráról szónokolni, amikor Orbán a legbelső embereit és a legféltettebb kincseit kezdte elvenni tőle. Ahogy Sztálin nem lett demokrata attól, hogy Hitler megtámadta őt, úgy nem lett demokrata Simicska sem, bármit mond vagy akár hisz is erről ő maga vagy akármelyik csatlósa.

0.150000006
3 150 Ft 2 677 Ft
10 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Debreczeni József: A "szürke dominanciás"

Debreczeni József: A "szürke dominanciás"

+
6 350 Ft 5 397 Ft 0.15
9 - 11 munkanap
Kívánságlistára
Teljes lista
  • 1943-44-ben az MTI 14 szigorúan bizalmas, mégis kiszivárogtatásra szánt tájékoztatót küldött külföldi tudósítóinak. Ezek a hazai eseményekről és olyan beszélgetésekről...

    8 pont
    5 - 7 munkanap
  • Egy beszélgetés során - különböző korú, illetve foglalkozású barátaink társaságában - szóba került Pfeiffer Zoltán neve. A többségnek nem volt pontos ismerete arról, k...

    16 pont
    10 - 13 munkanap
  • Tóth Gy. László politológus, publicista, kommunikációs tanácsadó, az egyik legkonzekvensebb és legismertebb jobboldali szerző. Új kötetében kiemelten foglalkozik az Eu...

    8 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Tóth Gy. László: Egy új világrend felé
    Raktáron

    Tóth Gy. László: Egy új világrend felé

    Kárpátia Stúdió Kft., 2017 0.150000006 2 490 Ft 2 116 Ft
  • Illiberális. Inkorrekt. Igaz. Oriana Fallaci a Harag - trilógia második kötetében még tovább megy, ítéletet hoz Európa felett, amely véleménye szerint már nem is Európ...

    12 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Oriana Fallaci: Az értelem ereje - Illiberális, inkorrekt, igaz
    Raktáron

    Oriana Fallaci: Az értelem ereje - Illiberális, inkorrekt, igaz

    MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT, 2016 0.150000006 3 690 Ft 3 136 Ft
Teljes lista
  • Az 1970-es évektől a magyarországi titkosszolgálatok fontos szerepet töltöttek be a szovjet blokkon belül: a magyar belügyi és katonai hírszerzés embargós beszállítókk...

    6 pont
    könyv

    Borvendég Zsuzsanna: Az "impexek" kora

    Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017
  • A Városligettől Zanzibárig... utazások földön, vízen, levegőben autóval, hajóval vagy helikopterrel és sok-sok sztorival. Pillanatképek Nógrádi György életéből a gyerm...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Nógrádi György: A Városligettől Zanzibárig
    Raktáron

    Nógrádi György: A Városligettől Zanzibárig

    Kossuth Kiadó, 2018 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
  • Ha ma élne Ady Endre, akkor melyik pártra szavazna? Támogatná-e a migrációt? Mi lenne a véleménye az Európai Unióról? Hihetetlennek tűnik, de pontos választ kaphatunk ...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Raffay Ernő: Ady Endre és a Nyugat - Sosem hallott titkos történetek
    Raktáron

    Raffay Ernő: Ady Endre és a Nyugat - Sosem hallott titkos történetek

    Kárpátia Stúdió Kft., 2017 0.150000006 3 500 Ft 2 975 Ft
  • Bibó István összegyűjtött írásainak első kötete az európai politikai fejlődés értelmezéseit és politikai hisztéria-elemzéseit foglalta magában. A második kötet Bibó Is...

    27 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Bibó István Összegyűjtött Írásai 2.
    Raktáron

    Bibó István Összegyűjtött Írásai 2.

    PESTI KALLIGRAM KFT., 2018 0.150000006 8 000 Ft 6 800 Ft
Teljes lista
  • Amikor Simicska imponáló bátorsággal szembefordult az autokrata miniszterelnökkel, a demokraták természetes érzelmi reakciója volt a rokonszenv: Je suis Lajos. A racio...

    10 pont
    9 - 11 munkanap
    könyv

    Debreczeni József: A "szürke dominanciás"

    De.hu Kft., 2016 0.150000006 3 150 Ft 2 677 Ft
Teljes lista
  • "Nem titok: valaha sokat vártam Orbán Viktortól. A leendő államférfit láttam benne; Antall József politikai örökösét, a liberális konzervativizmus megújítóját. Máig hi...

    10 pont
    könyv

    Debreczeni József: Arcmás

    Noran Libro Kiadó, 2009
  • Debreczeni József újabb könyvében a rendszerváltozás utáni magyar politikatörténet egyik drámai csúcspontját, a 2006-os őszt idézi föl, rendkívül izgalmasan. Az esemén...

    13 pont
    9 - 11 munkanap
    könyv

    Debreczeni József: A 2006-os ősz

    De.hu Kft., 2012 0.150000006 3 999 Ft 3 399 Ft
  • A korrupció fogalma elégtelen a magyar politikai gépezet törvénytelen működésének leírására. Nem a retorikai hatás kedvéért választottam a könyv címéül szolgáló metafo...

    9 pont
    könyv

    Debreczeni József: A politika fertője

    Média Nova, 2011 0.150000006 2 940 Ft 2 499 Ft
  • Két éve jelent meg Debreczeni József A politika fertője című könyve, amely a fekete pártfinanszírozás rendszerét mutatta be. A fideszes rablógazdaság ennek a folytatás...

    11 pont
    9 - 11 munkanap
    könyv

    Debreczeni József: A fideszes rablógazdaság

    De.hu Kft., 2013 0.150000006 3 486 Ft 2 963 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!