Anya, taníts engem! 1. - Fejlesztési lehetőségek és játékötletek születéstől 3 éves korig
Tudatos Lépés Kft., 2019
Összefoglaló
Sokféle elképzeléssel és módszerrel találkozhatunk, ha a gyerekek fejlesztésének témájában kutakodunk. Vannak szakemberek, akik úgy vélik, hogy a gyermeket hagyni kell a genetikailag programozott úton haladni, külső támogatásra semmi szükség. Mások nagyon magas elvárásokat fogalmaznak meg a gyermekfejlesztésben, és módszereikben erőteljes ráhatással próbálják a lehető legtöbbet kihozni a gyermekből. A jó megoldás minden bizonnyal a két álláspont között van.
A ma és a közeljövő világa újabb és újabb kihívások elé fogja állítani a felnövekvő nemzedéket. Fontos, hogy a gyermekek már életük első éveiben sokféle ingerrel találkozzanak, ezáltal nyitottá váljanak az új dolgok befogadására, gondolkodásuk rugalmas, viselkedésük érdeklődő, hozzáállásuk kreatív legyen.
A gyermekek fejlesztése a legtöbb társadalomban két síkon zajlik. Hazánkban általában két-három éves korban, a bölcsődében vagy az óvodában találkozik a gyermek először az intézményi fejlesztés módszereivel. A szülőknek az első években, később az együtt töltött időben van lehetőségük arra, hogy gyermekük fejlesztésében részt vegyenek.
E kiadványban a szülők találnak a gyermekük fejlesztését, nevelését szolgáló
- foglalkoztatási ötleteket (napi lebontásban),
- egyéb játéklehetőségeket,
- a beszédfejlődést előmozdító mondókákat,
- nevelési tanácsokat,
- sőt egyes játékszerek fejlesztő funkcióiról is olvashatnak.
A javasolt tevékenységek a kicsi érzékelésének finomítását, kognitív és értelmi képességeinek fejlődését, viselkedésének formálását, érzelmi életének gazdagítását segítik.
Részletek
- 248 oldal
- Kötés: karton
- ISBN: 9786155894800
- Eredeti cím: Anya, taníts engem!
Bővebben a Könyves Magazinban
Az évtizedet sokféle szempontból vizsgálhatjuk, fogjuk is, de az eladási listákkal kezdjük. Azért ezzel, mert ez az, ami megmutatja, mit olvastunk nagy tömegekben. Ez a lista nem tartalmaz szubjektív nézőpontokat, valós eladási adatok alapján állította össze a Bookline a kérésünkre. A listán lesz gyerekkönyv, nemzetközi bestseller, krimi, szakácskönyv és egy óriási meglepetés is. A kultúra elég sokféle, a könyvekre, az irodalomra is sokféle szempontból tekinthetünk rá, de az biztos, hogy tömegek olvasmányélményét határozta meg ez a lista. A héten bemutatjuk az évtized 50 legnépszerűbb könyvét, az 50-41. után itt vannak a 40-31. helyezettek. Az évtized alatt mi a 2010-es éveket értjük.
Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje - Gyakorlati tanácsok a sikeres szülő-gyerek kapcsolathoz
Ez a könyv segít megtanulni: - hogyan birkózzunk meg gyerekeink csalódásaival, frusztrációival, negatív érzéseivel; - hogyan mutassuk ki mérgünket anélkül, hogy bántóak lennén...
Online ár:
4 177 Ft
Eredeti ár: 4 914 Ft
Online ár:
3 103 Ft
Eredeti ár: 3 650 Ft
Online ár:
4 195 Ft
Eredeti ár: 4 935 Ft
Online ár:
3 995 Ft
Eredeti ár: 4 700 Ft
Online ár:
3 638 Ft
Eredeti ár: 4 280 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
4
az 5-ből
4 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Ez egy zseniálisan jó “tan”könyv, tele korosztályosan bontva olvasható, játékos fejlesztő feladattal, amit a babával-kisgyermekkel játszhat a szülő. Van benne javaslat arra nézve is, hogyan, mennyit, mikor - egy szigorúbb rendszer, ami nekem is kicsit ódivatú, de ebből azt, és annyit csinál az ember, amennyit akar. A rengeteg jó ötlet miatt egyértelműen jár az öt csillag!
VS
Legnépszerűbb kritika
Vegyél inkább egy jó mondókás könyvet, és élvezzétek az együtt töltött időt gyerekeddel.