Megfojtott virágok
TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT, 2024
Összefoglaló
Az 1920-as években az egy főre jutó vagyont tekintve az Oklahomában élő oszázs indián törzs volt a világ leggazdagabb népe. Miután olajat találtak a földjükön, az oszázsok fényűző villákba költöztek, és sofőr vezette autókkal közlekedtek.
Aztán valakik elkezdték sorban egymás után meggyilkolni őket. Mollie Burkhart rádöbbent, hogy családtagjai első számú célponttá váltak: a szeretteit lelőtték vagy megmérgezték. Más oszázs indiánok is rejtélyes körülmények között haltak meg, sőt néhány olyan embert is megöltek, aki megpróbált a gyilkosok nyomába eredni.
Mivel az áldozatok száma egyre nőtt, az ügyet a nem sokkal korábban létrehozott FBI és annak fiatal, titokzatos vezetője, J. Edgar Hoover vette kézbe. A rejtélyes gyilkosságsorozat felderítésével Hoover a volt texasi rangert, Tom White-ot bízta meg, aki gyorsan megszervezte a csapatát, amelybe egy indián származású titkos ügynök is bekerült. Az ügynökök bejárták a vadnyugat utolsó maradékának földjét, és leleplezték az amerikai történelem egyik legdöbbenetesebb összeesküvését.
Az oknyomozó újságírás mesterműve, egy százéves rejtély megfejtése. - The Boston Globe
Lebilincselő... Grann virtuóz módon bogozza ki egy rejtélyes történet - egy igaz történet - szálait... Szívszorongató olvasmány. - Dave Eggers, The New York Times Book Review
Részletek
- 357 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN: 9786156490964
- Eredeti cím: Killers of the Flower Moon
- Fordító: Babits Péter
Asperger gyermekei - Az autizmusfogalom gyökerei a bécsi nácizmusban
Hans Aspergert, az autizmus és a róla elnevezett Asperger-szindróma kutatásának úttörőjét évtizedeken keresztül mint a fogyatékos gyermekek elszánt védelmezőjét ünnepelték világszerte. Edith Sheffe...
Online ár:
5 850 Ft
Kiadói ár: 6 499 Ft
Online ár:
4 491 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
4 050 Ft
Kiadói ár: 4 500 Ft
Akciós ár:
1 920 Ft
Online ár: 2 880 Ft
Eredeti ár: 3 200 Ft
Online ár:
1 980 Ft
Eredeti ár: 2 200 Ft
Online ár:
4 041 Ft
Kiadói ár: 4 490 Ft