Görög-római mythologia

Csiky Gergely
Tarandus Kiadó, 2012

Információk

  • 326 oldal
  • Kötés: kemény kötés
  • ISBN: 9786155180415

Összefoglaló

Csiky Gergely (1842–1891) a 19. század, de teljes magyar literatúránk egyik legjelentősebb drámaírója, műfordító, a Kisfaludy Társaság másodtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja volt. Előszeretettel foglalkozott római és görög klasszikusok munkáival. 1879-ben Párizsba utazott, hogy az ottani színjátszást tanulmányozhassa. Innentől érezhető művein a francia tézisdráma hatása, valamint színműírói technikájának átalakulása. Drámai munkáit a kor nyugatos felfogása szerint nemesítő és szórakoztató céllal írta. Sok tekintetben a 20. századi színpadi szerzőink (Bródy Sándor, Szomory Dezső, Herczeg Ferenc, Molnár Ferenc) előfutára lett. A jelen műve a magyar művelődéstörténet páratlan alkotása, benne összefoglaló képet nyújt a görög és római mitológia szereplőiről, s miközben az istenek történetét közérthetően meséli újra, kitekintünk az egyiptomi, a szláv és a germán mitológia aspektusaira is, valamint az egyes mondakörök közötti kapcsolatra. A gazdagon illusztrált kötetet bátran ajánljuk az ifjabb olvasóknak is, akik csak most ismerkednek az ókori mondakörök bámulatos világával.
„Évadunkat végigkíséri a 100-as szám. 1911-ben adták át Kaposvárott azt a gyönyörű, szecessziós épületet, ami azóta is otthont ad a Csiky Gergelyről elnevezett színháznak. Ugyanebben az esztendőben jelent meg utoljára az a Csiky Gergely által összeállított-szerkesztett kötet, melynek új kiadását az olvasó most kezében tarthatja.
Öröm és megtiszteltetés a százéves Csiky Gergely Színházat vezetni, öröm és megtiszteltetés a színház vezetőjeként Csiky Gergely Görög-római mythologia című kötetét az olvasó figyelmébe ajánlani.”
Rátóti Zoltán,
Jászai Mari-díjas színész, a Csiky Gergely Színház igazgatója

akcióban
0.4
3 790 Ft 2 274 Ft
9 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Csiky Gergely: Görög-római mythologia

Csiky Gergely: Görög-római mythologia

+
6 780 Ft 3 769 Ft 0.44
Raktáron
2 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Csiky Gergely (1842-1891) a 19. század, de teljes magyar literatúránk egyik legjelentősebb drámaírója, műfordító, a Kisfaludy Társaság másodtitkára, a Magyar Tudományo...

    3 pont
    perceken belül
  • 15 pont
    2 - 5 munkanap
    antikvár

    Legendák könyve - Istenes olvasmányok

    Magyar Barát, 1944 Vonnegut Antikvárium - jó állapotú antikvár könyv 3 990 Ft
  • A világhírű francia író, André Maurois kötete a 19. századi, mágus életű François-René de Chateaubriand páratlanul izgalmas életregénye. A Varázsló, aki fiatalon nomád...

    6 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    André Maurois: A Varázsló, avagy Chateaubriand élete
    Raktáron

    André Maurois: A Varázsló, avagy Chateaubriand élete

    Tarandus Kiadó, 2012
    akcióban
    0.5
    3 490 Ft 1 745 Ft
  • Eduard Petiška (1924–1987), a népszerű kisvakond mesék írója most az ókorba kalauzolja fiatal olvasóit. Elbeszélései nem pusztán ismertetik az ősi történeteket, mint o...

    9 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Eduard Petiska: Görög mondák és regék
    Raktáron

    Eduard Petiska: Görög mondák és regék

    Holnap Kiadó, 2011 0.150000006 2 700 Ft 2 295 Ft
Teljes lista
  • A szinte teljességre törekvő francia Larousse lexikon fordítása és kiegészítése, forrás-megjelöléssel, pontos adatokkal, - több mint 2400 címszóban.

    35 pont
    5 - 8 munkanap
    könyv

    Jean-Claude Belfiore: A görög és római mitológia lexikona - Larousse

    Saxum Kiadó, 2008
    akcióban
    0.3
    12 500 Ft 8 750 Ft
  • Krakkó Közép-Európa legizgalmasabb városa, ahol jól megférnek egymás mellett a gótikus királysírok és a jazz kocsmák, a kazimierzi zsinagógák és Nowa Huta szocreál vil...

    12 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Farkas Zoltán: Krakkó - Galícia és a Tátra
    Raktáron

    Farkas Zoltán: Krakkó - Galícia és a Tátra

    Jel-Kép Bt., 2008 0.150000006 3 590 Ft 3 051 Ft
  • A magyar hitregék könyvét veszi itt a szíves olvasó. Habár fogyatékosan, az ősök hitvallásának és szent meggyőződésének elveszett könyve került meg benne: de már mint ...

    20 pont
    9 - 12 munkanap
    könyv

    Kandra Kabos: Magyar mythologia

    Nemzeti Örökség Kiadó, 2013 0.150000006 5 900 Ft 5 015 Ft
  • "India ősi szent könyvtáraiban pálmalevél kéziratok millióit őrzik, amiken emberi sorsokat, életfeladatokat rögzítettek a régi korok bölcs mesterei. Céljuk az volt, ho...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Lukács Zoltán Gábor: Sorslevelek - Az indiai pálmalevelek évezredes bölcsessége
    Raktáron
Teljes lista
  • Csiky Gergely (1842–1891) a 19. század, de teljes magyar literatúránk egyik legjelentősebb drámaírója, műfordító, a Kisfaludy Társaság másodtitkára, a Magyar Tudományo...

    9 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Csiky Gergely: Görög-római mythologia
    Raktáron

    Csiky Gergely: Görög-római mythologia

    Tarandus Kiadó, 2012
    akcióban
    0.4
    3 790 Ft 2 274 Ft
Teljes lista
  • Csiky Gergely (1842–1891) a 19. század, de teljes magyar literatúránk egyik legjelentősebb drámaírója, műfordító, a Kisfaludy Társaság másodtitkára, a Magyar Tudományo...

    9 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Csiky Gergely: Görög-római mythologia
    Raktáron

    Csiky Gergely: Görög-római mythologia

    Tarandus Kiadó, 2012
    akcióban
    0.4
    3 790 Ft 2 274 Ft
  • Csiky Gergely, a 19. század második felének nagy hatású drámaírója a színház kedvéért még a reverendát is otthagyta. Az írás ily mértékű szeretete áthatja műveit, amel...

    12 pont
    könyv

    Csiky Gergely: Csiky Gergely válogatott drámái

    Fapadoskönyv Kiadó, 2011 0.150000006 3 541 Ft 3 010 Ft
  • Csiky Gergely (1842-1891) a 19. század, de teljes magyar literatúránk egyik legjelentősebb drámaírója, műfordító, a Kisfaludy Társaság másodtitkára, a Magyar Tudományo...

    3 pont
    perceken belül
  • Csiky Gergely (1842-1891) a 19. század, de teljes magyar literatúránk egyik legjelentősebb drámaírója, műfordító, a Kisfaludy Társaság másodtitkára, a Magyar Tudományo...

    1 pont
    perceken belül
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!