"Ezerháromszázegy januárjában meghalt III. András király, és halálával véget ért az Árpád-házi királyok uralma a Magyar Királyságban. Az ország életét ekkor már a tatárjárást követően megerősödött kiskirályok küzdelmei határozzák meg: az új trónkövetelőknek a Csák, Aba, Kán, Borsa, Kőszegi nemzetségek támogatását kell elnyerniük ahhoz, hogy sikerrel szállhassanak harcba a koronáért. A déli országrészben V. István király dédunokája, az ekkor még csak tizenhárom esztendős Anjou Károly Róbert pártja erősödik meg, északon pedig a szinte vele egykorú III. Vencel cseh és lengyel trónörökös támogatói. A kölcsönösen el nem ismert koronázásokat kölcsönös kiátkozások és fel-fellángoló összecsapások követik. Ezekben a viharos időkben veszíti el családját az ifjú Ócsárd nembeli Imre. Miután apja évtizedes ellensége feldúlja a falujukat, a cseperedő legény rabszolga-kereskedők kezére kerül, és az erdélyi sóbányákban köt ki. Azonban fürge észjárásának, vakmerőségének és karja erejének köszönhetően hamarosan kiszabadul, és a rabságban szerzett társaival bejárja az egész országot, míg csak új urat nem talál Károly Róbert szolgálatában, és új otthont a kunok között. Csikász Lajos regénye könnyed, kiforrott stílusban, fordulatokban gazdag, lendületes cselekményen, mélyen szerethető és gyűlölhető szereplőkön keresztül mutatja be a XIV. század eleji Magyar Királyság viszályokkal, cselszövésekkel és árulásokkal terhes történetét, a nagypolitika fordulataitól kezdve egészen a legszegényebbek, és így a legtöbbet szenvedők mindennapos élethalálharcáig."
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Ezernégyszáznegyvennégy novembere. Az ifjú Ulászló király könnyelműsége következtében a magyar sereg katasztrofális vereséget szenvedett Várna mezején. A törökök hajtóvadászatot indítanak a túlélők...
Online ár:
2 390 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
A magyar történelmet még a hazai történészek is viharosnak festik le, jó kérdés hogy mi a helyzet azokkal az időszakokkal, amelyekről a történelemkönyvek is csak úgy tesznek említést, hogy „zavaros idők”? Csikász Lajos új történelmi kalandregénye egy ilyen időbe repíti vissza az olvasót, az Árpád-ház kihalását követő interregnumba, méghozzá in medias res, a ló- és disznóhúgytól bűzlő, sártól dagadó magyar nincstelenségbe és kétségbeesésbe, ahol szerencsére egyetlen biztos magyaros dolog azért még mindig akad: a széthúzás.
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára