A rejtett hálózatok ereje - Mi segíti a világ stabilitását?

Összefoglaló

"...Ezek a leírhatatlanul bonyolult rendszerek valahol elképesztően egyformák. Mind-mind hálózatok. Az élő sejt, az állat ugyanúgy épül fel, mint a programrendszer, a társadalom, a majomcsorda, vagy az energiaszintek az atomokban. Ráadásul ezeket a hálózatokat mind egyformán stabilizálja valami? A stresszfehérje, ugye?! A majomcsordában, vagy az energiaszintekben... Na persze. Ha baj van a társadalommal, nekiállunk és betekergetjük embertársainkat... Nem a fehérje itt a lényeg, mester! Ezek a fehérjék valami olyanban közösek, amit ugyanígy megtalálsz a programozásban, vagy a társadalomban is. Mi lehet a közös? Mi? A megoldás ott volt az orrom előtt. Kezdjünk bele újból. Fogalmazzunk máshogy. A stresszfehérjék stabilizálják a sejt hálózatát, amelynek részét képezik. A stresszfehérjék rengeteg más fehérjével állnak kapcsolatban. A hálózatokban az ilyeneket csomópontnak (az angolszász irodalomban hub-nak) nevezik. A csomópontok stabilizálják a hálózatokat? Nem kifejezetten. A csomópontok szükségesek a hálózatok felépítéséhez, kiemelésükkel a hálózat egy idő után szétesik (Albert és mtsai, 2000). A hálózat által jelképezett komplex rendszer ilyenkor szétzilálódik, megszűnik, meghal. Ha a stresszfehérjéket gátlom, a stabilitás hiánya nehéz helyzetet teremt, de még nem maga a halál. Valami más stresszfehérje tulajdonság itt a ludas. Mi lehet ez? A kötődésük! Hát persze! A stresszfehérjék mindenhez ragadnak de csak kicsit. Azaz: a hálózatot azok az elemei stabilizálják, amelyek egymással gyenge kapcsolatban állnak. Nem az elem, nem is a kölcsönhatásainak a száma, hanem a kölcsönhatások erőssége a fontos. Tizenöt évnyi szenvedés a mindig más arcukat mutató, gyengén ható stresszfehérjékkel nem volt hiábavaló: 2003 végére a könyv alapötlete megszületett: "A gyenge kapcsolatok stabilizálják a komplex rendszereket." A gyenge kapcsolatok alkotják azokat a rejtett hálózatokat, amelyek stabilizáló erejéről szól ez a könyv..." "...A könyv az alábbi fejezetekre oszlik: a második fejezetben a gyenge kapcsolatok stabilizáló szerepének egy elképesztően korai és merész példáját, az 1973-ban közölt Granovetter vizsgálatot fogom ismertetni. A harmadik és negyedik fejezet a hálózatok felépítésével és stabilizálásával foglalkozik. Az ötödik fejezet fogalmazza meg a könyv alaptételét (a gyenge kapcsolatok stabilizálják a komplex rendszereket). A hatodiktól a tizennegyedik fejezetig pedig példák gyönyörű sorát hozom arra, hogy hol bizonyították már be és hol lehet feltételezni, hogy a gyenge kapcsolatok stabilizálják a világ rendszereit bennünk és körülöttünk a makromolekuláktól a Föld egészéig. Végezetül, az utolsó fejezet az alapvető megállapítás pontosabb megfogalmazásával és néhány igen merész kiterjesztésével zárja be a könyvet. Azok a humán- vagy társadalomtudományokat kedvelő Olvasók, akik nem szeretik a molekulák világát, nyugodtan átlapozhatják a könyv első fejezeteit, és a 8. vagy 9. fejezetnél kezdhetik el az olvasást. (A könyv - ravasz módon - úgyis rá fogja őket is venni arra, hogy visszamenőleg olvassák át az előző fejezeteket...)"