Szindbád, a forradalmár - Nyolc év Misáéknál

Csabai László
Magvető Könyvkiadó, 2017

Információk

  • 878 oldal
  • Kötés: keménytábla, védőborító
  • ISBN: 9789631435238

Összefoglaló

Csabai László harmadik Szindbád-regényében – mely önállóan olvasva is maradéktalan élményt nyújt – a főhős a kényszerű szibériai „kitérő” után ismét Nyárligeten találja magát, ahol a népi demokráciának nevezett állam rendőrségének tisztje lesz. Kollégái (és főképp felettesei) árgus szemekkel vizslatják múltját és jelenét, minden döntését patikamérlegen kell kiegyensúlyoznia, hiszen hová lehet sorolni egy embert, aki Bagdadban nőtt fel, később a horthysta rendőrség tisztje volt, a háború végén Szibériába került, majd a lágerből kiszabadulva ott lett nyomozó? Vajon a szovjeteknek dolgozik? Vagy titkos reakciós, a régi rend híve? Szindbád szerencséje, hogy különc életútját elnézik neki – égető szükség van ugyanis tapasztalt, jó nyomozókra, mivel az emberek, minő meglepetés, a proletárdiktatúrában sem hagynak fel régi szokásukkal: a bűnözéssel.
Lopnak, csalnak, hazudnak, gyilkolnak, terményt rejtegetnek, sőt ami még rosszabb: politizálnak.
A regény a magyar vidék egyik legnyomorúságosabb időszakát, s a bűnügyek ürügyén az emberi lélek legsötétebb titkait mutatja be. Ám a sok szörnyűség ellenére sem válik pokoljárássá az utazás: a szereplők gondolatai és tettei mögül mintha egy rejtett, mitikus világ tűnne elő, és a szerző finom humora és derűje egyben otthonossá is teszi ezt a széttört világot.

0.150000006
5 499 Ft 4 674 Ft
18 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Csabai László: Szindbád, a forradalmár - Nyolc év Misáéknál

Csabai László: Szindbád, a forradalmár - Nyolc év Misáéknál

+
8 489 Ft 7 215 Ft 0.15
Raktáron
2 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Szindbád, a detektív a kényszerű szibériai „kitérő" után ismét Nyárligeten találja magát, ahol a népi demokráciának nevezett állam rendőrségének tisztje lesz. Kollégái...

    15 pont
    perceken belül
  • 2006 októberében egy négytagú család útra kel, hogy egy rozoga Suzukin átszelje Európát: elhagyja Magyarországot, és otthont találjon a boldog északon. Kun Árpád új...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kun Árpád: Megint hazavárunk
    Raktáron

    Kun Árpád: Megint hazavárunk

    Magvető Könyvkiadó, 2016 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • Márton László új regénye az 1882-es tiszaeszlári vérvádról és az akkori Magyarországról szóló groteszk mese, melyben a szerző a tőle megszokott szatirikus humorral és ...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Márton László: Hamis tanú
    Raktáron

    Márton László: Hamis tanú

    PESTI KALLIGRAM KFT., 2016 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
  • Őszi reggel volt, nyálkás, csontig hatoló, nyirkos hideg. Az esőtől csillogó villamosok bálnák módjára úsztak az utcákon, és amikor hajlékony testükkel elmellőzték egy...

    5 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Zdenek Sverák: Kettős látás
    Raktáron

    Zdenek Sverák: Kettős látás

    Napkút Kiadó, 2017 0.150000006 1 490 Ft 1 266 Ft
Teljes lista
  • Tolvaly Ferenc író, filmrendező 1957-ben született Marosvásárhelyen. Családjával tizenhét évesen hagyta el Erdélyt. Németországban végezte tanulmányait a Friedrich Ale...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Tolvaly Ferenc: Égi zene - Az Angster-orgonák titka
    Raktáron

    Tolvaly Ferenc: Égi zene - Az Angster-orgonák titka

    Európa Könyvkiadó, 2017 0.150000006 3 999 Ft 3 399 Ft
  • Tompa Andrea új regénye négy ember összefonódó és szétváló sorsát követi végig. Egy széki asszony, egy kolozsvári leány, valamint egy szerzetesnő és egy rózsanemesítő ...

    15 pont
    5 - 8 munkanap
    könyv

    Tompa Andrea: Omerta - Hallgatások könyve

    Jelenkor Kiadó, 2017 0.150000006 4 499 Ft 3 824 Ft
  • Az utolsó reggel Párizsban első kötetének végén a tehetséges Dárnay Dávid elnyerte egy híres párizsi divatház egyéves ösztöndíját. Az öntörvényű fiatalember a 80-as év...

    20 pont
    2017.10.13
    könyv

    Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban - Valóságos regény I-II. kötet

    Libri Könyvkiadó, 2015 0.150000006 5 990 Ft 5 091 Ft
  • Svédország, Göteborg, fenyőillatú skandináv tél. Az első állomása egy hosszú utazásnak, amely fél Európán át északról délre vezeti Szabó Magdát a vizek - folyók, tenge...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Szabó Magda: Hullámok kergetése
    Raktáron

    Szabó Magda: Hullámok kergetése

    Jaffa Kiadó, 2017 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
Teljes lista
  • Csabai László harmadik Szindbád-regényében – mely önállóan olvasva is maradéktalan élményt nyújt – a főhős a kényszerű szibériai „kitérő” után ismét Nyárligeten találj...

    18 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Csabai László: Szindbád, a forradalmár - Nyolc év Misáéknál
    Raktáron

    Csabai László: Szindbád, a forradalmár - Nyolc év Misáéknál

    Magvető Könyvkiadó, 2017 0.150000006 5 499 Ft 4 674 Ft
Teljes lista
  • "Egy képzelt város nagyon is valós bűnesetei" Ez a Szindbád nem /az/ a Szindbád. Nem a Krúdy teremtette hős, hiszen nevét egyenesen a mesés Bagdad környékén utazva...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Csabai László: Szindbád, a detektív
    Raktáron

    Csabai László: Szindbád, a detektív

    Magvető Könyvkiadó, 2010 0.150000006 2 990 Ft 2 541 Ft
  • Szindbád, a detektív szovjet fogságba esik, és egy hosszú, a rabokat megtizedelő vonatút után egy szibériai munkatáborban találja magát, a Bajkál-tó közelében. A láger...

    13 pont
    6 - 8 munkanap
    könyv

    Csabai László: Szindbád Szibériában

    Magvető Könyvkiadó, 2013 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • Motoros siklóernyő köröz aggasztóan alacsonyan a folyóparti fák fölött. Egy embert minden indok nélkül megvernek és lelöknek a kompról. A villámfényben felbukkanó diák...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Csabai László: Száraz évszak
    Raktáron

    Csabai László: Száraz évszak

    Magvető Könyvkiadó, 2014 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
  • Csabai László harmadik Szindbád-regényében – mely önállóan olvasva is maradéktalan élményt nyújt – a főhős a kényszerű szibériai „kitérő” után ismét Nyárligeten találj...

    18 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Csabai László: Szindbád, a forradalmár - Nyolc év Misáéknál
    Raktáron

    Csabai László: Szindbád, a forradalmár - Nyolc év Misáéknál

    Magvető Könyvkiadó, 2017 0.150000006 5 499 Ft 4 674 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!