A gyümölcskertész
Jelenkor Kiadó, 2020
Összefoglaló
A vén Ather Ownby, eltökélt erdőlakóként békében él a természettel kis kunyhójában, egy lepusztult almáskert mellett. Évek óta őriz egy ismeretlen holttestet, amely titokzatos módon került a permetezőszer betontartályába. Athernek fogalma sincs róla, hogy a holttest annak a fiúnak az apjáé, akinek megkísérli átadni tudását a hegyekről és az erdőkről, arról a világról, melyet pusztulásra ítélt a terjeszkedő civilizáció. A két világháború között játszódó, apránként kikerekedő történetben a szereplők sorsa úgy fonódik egymásba, hogy ők maguk jószerivel nem is tudnak róla, és mintha nem is maguk cselekednének, hanem a dolgok csak megtörténnének velük.
A regény néhány erőteljes vonással fölvázolt helyzeteivel és alakjaival, a létfenntartásért törvényen kívül is elszántan küzdő kisemberek életének ábrázolásával és plasztikus pillanatfelvételeivel az Appalache-hegység déli tájairól rögtön teljes fegyverzetben állítja elénk az immár kortárs klasszikussá vált írót. Cormac McCarthy első regénye, az 1965-ben megjelent A gyümölcskertész méltó nyitánya az amerikai író életművének.
Részletek
- 284 oldal
- Kötés: füles, kartonált
- ISBN: 9789636767839
- Eredeti cím: The Orchard Keeper
- Fordító: Greskovits Endre
Ez is elérhető kínálatunkban:
Bővebben a Könyves Magazinban
Az út és a Nem vénnek való vidék szerzőjének első regénye 1965-ben jelent meg. A kortárs amerikai irodalom meghatározó alakja már indulásakor megteremtette azt a nagyon erőteljes irodalmi atmoszférát, melyben a magányos hősök, az erőszak és a természetnek való kiszolgáltatottság uralkodnak. Az író debütáló szövege még főleg William Faulkner világát idézi, de már itt is jelen vannak azok a motívumok, amelyek a későbbi szövegek jó részét is meghatározzák. A két világháború között, Tennessee államban játszódó események középpontjában a társadalomból kiszakadt férfiak állnak, akik a természet viszontagságai közt, a perzselő napnak és az özönlő esőnek kitett utakon, a hold világánál, az erdő baljóslatú neszei között járják magányos útjukat. A hét könyve Cormac McCarthy első regénye, A gyümölcskertész.
Hamisított Sors - (Különleges kiadás)
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Truyan Saigas nem szélhámosnak készült, de miután az apja eltűnt a tengeren, neki kell eltartania édesanyját és két húgát. Tehetséges képhamisítóként, Truyan képes ...
Online ár:
5 841 Ft
Kiadói ár: 6 490 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft