Az uralkodó 4. - A háború istenei
Gabo Kiadó, 2014
Összefoglaló
Háború készülődött; a hosszas versengés után kenyértörésre került sor Pompeius római dictator és a galliai meg a britanniai diadalmas hadjáratból hazatérő Julius Caesar között. Tábornokaival és négy veterán légiójával a tábornok átlépte a Rubicont, és megindult Róma felé. Ám sohasem könnyű a saját népünk ellen harcolni. Caesar rögös útra lépett, amikor Brutus, Marcus Antonius és Octavianus kíséretében belovagolt Rómába. Lángoló szónoklatai a Senatusban és a nép előtt megerősítették szerepében, és gyarapították az önbizalmát. Most már meg volt győződve róla, hogy méltó a vezéri szerepre és a teljhatalomra. Ám Róma nem a birodalom. Hispániában, Africában, Görögországban és Kis-Ázsiában maradtak még Pompeiushoz és a római államhoz hűséges légiók. Meddig tartanak ki Caesar mellett a régi barátok? Lehet-e győzni ilyen körülmények között? Caesar számára semmi sem lehetetlen: először Pompeius római seregét győzi le Görögországban, majd Egyiptomból csinál római provinciát nem utolsó sorban legendás szerelme, Kleopátra hathatós közreműködésével. Néhány hónappal később közös gyermeküket mint lehetséges utódját mutatja fel a Forum Romanumon, ám a tömeg lelkesedése várat magára. A hűséges társak és elsősorban Brutus úgy érzik, Caesar sutba dobta a köztársaság hagyományait.. A háború istenei a nagyravágyás és hűség, a barátság és a hatalom, a szerelem és a háború története. Eposzi méretű mese, amely Rómából Görögországon át Egyiptomba, majd ismét Rómába viszi az olvasót, és megmutatja, hogy még a legkülönb embert is megváltoztatják az elsöprő sikerek. Ez a kötet koronázza meg a remek Az uralkodó c. négykötetes sorozatot.
Részletek
- 608 oldal
- Kötés: keménytábla, védőborító
- ISBN: 9789636899110
- Eredeti cím: The Emperior Series: The Gods of War
- Fordító: Sóvágó Katalin, Bihari György
Ez is elérhető kínálatunkban:
Vénusz titka - Regény egy elveszett festményről és egy tiltott szerelemről
Történet egy zseniális művészről és egy lehetetlen szerelemről. Firenze, 1510. A haldokló festőgéniusznak, Botticellinek egyetlen utolsó kívánsága van, el szeretne juttatni egy festményt és egy ...
Online ár:
5 400 Ft
Kiadói ár: 5 999 Ft
Online ár:
7 642 Ft
Eredeti ár: 8 990 Ft