Törtmagyar
Libri Könyvkiadó, 2016
Összefoglaló
A tizenhat éves Marina Farkas egy apró nyugat-londoni lakásban él. Vele lakik érzelmileg labilis anyja, illetve három idős hölgy, Zsuzsi, Ildi és Rózsi. Ők hajdanán valahonnan a határon túli magyar területekről menekültek Angliába a maguk házi használatú magyar nyelvével meg szokásaival.
Marina így igazi kívülálló. De hogy jövőjét az idegen országban biztosítsák, a családja roppant anyagi áldozatok árán beíratja őt egy előkelő bentlakásos középiskolába, ahonnan egyenes út vezethet a cambridge-i orvosi karra. Marina az idegen környezetben hibát hibára halmoz, képtelen beilleszkedni az évszázados múltú brit közegbe. Közben anyja a saját démonjaival viaskodik. A szerelmet kereső fiatal lány kénytelen észrevenni, hogy az élete épp rossz vágányra siklik
Charlotte Mendelson Man-Booker díjra jelölt regénye ott kezdődik, ahol a hazájukat elhagyók történetei általában véget érnek. Hogyan találhat magára egy helyét kereső, második generációs bevándorló kamaszlány egy másik kultúrában, egy idegen országban?
Hallja, ahogy az öreglányok lefekvéshez készülődnek; hangosan beszélnek magyarul, mintha azt gondolnák, ha nem érti, mit mondanak, fel sem ébredhet rá. Mióta elment Combe-ba, már nem hoznak neki ennivalót az ágyba ilyenkor, reszelt almát vagy gerezdekre szedett narancsot. Egészen elképesztőnek tűnik, hogy alig egy évvel ezelőtt még itt feküdt az ágyában kényelmesen eszegetve, és leveleket írt a barátnőinek, mint valami orosz emigráns, aki várja, mikor lövik agyon.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Bővebben a Könyves Magazinban
Charlotte Mendelson Man Booker-díjra jelölt regénye, a Törtmagyar ott kezdődik, ahol a hazájukat elhagyók történetei általában véget érnek. Hogyan találhat magára egy helyét kereső, második generációs magyar bevándorló Angliában? A regény arról szól, hogy nemcsak az előítéletekkel, hanem önmagunkkal is meg kell küzdenünk ahhoz, hogy mások elfogadjanak minket. Mendelson részben saját élmények alapján írta meg könyvét, amely a bevándorlás mellett a nők helyzetéről, a kommunikáció nehézségeiről, és a kamaszok identitásválságáról is képet ad. A magyar származású angol írónő nagyszülei 1939-ben hagyták el hazájukat, ő először járt Magyarországon, amikor találkoztunk vele.
Ahol a folyami rákok énekelnek - puha kötés
„Titkot legjobban a kagylóhéjak tudnak tartani.” Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és ’60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsá...
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
4.5
az 5-ből
2 értékelés alapján