Ludwig Wittgenstein kétféle módon forradalmasította a filozófiatörténetet, és a gondolkodásának is két világos szakasza különböztethető meg: a képi nyelvelméletnek megfelelő első, és a "szó jelentése a nyelvi használata" maximán alapuló második szakasz. Filozófiai tevékenységének őszintesége olyan nagy volt, hogy képes volt meghaladni saját téziseit, tagadni az első szakasz főtételét, amelyet pedig akkor még sokan érvényesnek tartottak, és amelyet ő maga is filozófiája végpontjának gondolt korábban. Ez a könyv egyszerű módon mutatja be gondolkodásának legfontosabb aspektusait, egyúttal igyekszik portrét nyújtani összetett személyiségéről, követve a szerző meggyőződését, hogy a filozófia és az élet nem jár külön utakon, hanem az első valójában az utóbbi fordított tükörképe. Az olvasó felfedezheti azt az embert, aki mélyen elmerül az alapvető etikai kérdésekben, még olyankor is, amikor logikával vagy esztétikai kérdésekkel foglalkozik. Etika, logika, esztétika: ezek Wittgenstein legfőbb vizsgálati területei. (Manuel Cruz, filozófus)
„A hermeneutika nem oszthatja sem azon nézeteket, amelyek valamiféle tökéletes felvilágosodás, vagy éppen a tudományos-technikai civilizációba vetett egyoldalú hit ügyének a védelmezői, sem pedig a...
Online ár:
1 700 Ft
Eredeti ár: 2 000 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára