Carl Honoré könyvét mindazoknak ajánljuk, akik sebességfüggősségben és időhiányban szenvednek, akik túlhajszoltnak, vagy kontroll nélkülinek érzik az életüket. Kihagyhatatlan olvasmány azoknak, akik érdeklődnek a slow mozgalom és filozófia iránt, és el szeretnék valahol kezdeni az ismerkedést a témával, miközben a saját életükön is lassítanának. Egy remek első slow könyv, ami rögtön részleteiben teszi átláthatóvá a mozgalom 80-as évek végi elindulását és értékeit, és az azóta tartó három évtizedes fejlődését. Mindezt úgy, hogy a tények nem fárasztják le az olvasót: az újságíróként dolgozó Carl Honoré ugyanis a hitelesség megtartása mellett kitűnően ért a történetmeséléshez. Egy újságírói precizitással megírt könyv, ami példáival az amúgy a slow témájától idegenkedő férfiaknak is egyértelművé teszi, hogy a lassítás filozófiájának helye van mindannyiunk életében. A fejezeteket bevezető, az elmúlt évszázadok gondolkodóitól kölcsönvett idézetek rámutatnak a téma örökérvényűségére: bármilyen korról is legyen szó, a gyors és lassú kérdése mindig is foglalkoztatta az emberiséget. Ám az ipari forradalom óta tartó, gépekhez igazított léptékű fejlődés hatására eljutottunk mára oda, hogy mindennél időszerűbb a kérdés: az innovációk hatására felszabadult időnkkel mihez kezdünk? Tovább gyorsítunk az életünkön, és mi szolgáljuk ki a rendszert, vagy bizonyos esetekben ragaszkodva az emberi tempóhoz megpróbálunk kiegyensúlyozottan, és ami még fontosabb, fenntarthatóan létezni? A könyvben olvasható történetek inspirációt és segítséget adnak mindehhez.
„„Norvégia csak ugródeszka. A döntés, hogy idejövök, csak lépés az ugródeszkához. Az, hogy merre dobbantok, és dobbantok-e akkorát, hogy átugorjak a korlátaimon, fáradságos munka önmagammal.” Tamá...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
5 075 Ft
Eredeti ár: 5 970 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
5 517 Ft
Eredeti ár: 6 490 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára