Szív(sz)Kill - CD

ByeAlex és a Slepp
mTon Kft., 2017
  • Típus: CD Audió
  • Lemezek száma: 1

ByeAlex nevével négy évvel ezelőtt, a Kedvesem kapcsán találkoztunk először. A különc énekes-dalszerző 2013-ban megnyerte A Dalt, és így ő képviselhette Magyarországot az Eurovíziós Dalversenyen. Alex azóta megállás nélkül szállította a slágereket, emellett tavaly ősztől az X-Faktor mentoraként is osztotta az észt, új irányba terelve ezzel a már egyébként is kirobbanó népszerűségnek örvendő műsort.
Még mindig..., Fekete, Nehéz vagyok - ezek a slágerek mind megtalálhatók ByeAlex új, 14 dalos, önéletrajzi ihletésű lemezén, mely 2017. június 9-én jelenik meg, és melyet zenekara, a Slepp segítségével hozott össze. Frappáns szövegek, megjegyezhető dallamok, őszinteség és humor jellemzi a Szív(sz)Kill című albumot, melynek aktuális kiemelt dala a Lotfi Begivel közös Bababó, amelyet máris imádnak a rádiók és a közönség.
A Szív(sz)Kill életszagú dalok anyaga. A szójáték összetett tartalmat rejt. Egyrészt utal arra, hogy a 'szív' történetei szólalnak meg a lemezen, másrészt, hogy ez mekkora szívás, harmadrészt pedig, hogy néha bele is halunk egy kicsit.
ByeAlex és a Slepp első nagylemeze romantikus, de keserédesen az, néha talán túl komoran is. A Szív(sz)Kill álláspontja tulajdonképpen az, hogy senki sem ússza meg a szerelmet... Így vagy úgy, de szívni fogunk vele.


1 ByeAlex és a Slepp Az vagyok 2:41
2 ByeAlex és a Slepp Cukor 3:57
3 ByeAlex és a Slepp Nehéz vagyok 3:00
4 ByeAlex és a Slepp Kicsilány 5:13
5 ByeAlex és a Slepp Muslicák 3:09
6 ByeAlex és a Slepp Szívem udvarában 2:32
7 ByeAlex és a Slepp Szerelem 3:15
8 ByeAlex és a Slepp Még mindig... 3:06
9 ByeAlex és a Slepp Bababo (feat. Lotfi Begi) 3:27
10 ByeAlex és a Slepp Fekete (feat. Dannona) 4:16
11 ByeAlex és a Slepp Részeg (feat. PIXA) 3:24
12 ByeAlex és a Slepp Tél 1:34
13 ByeAlex és a Slepp Menned kéne (feat. Lábas Viki) 2:49
14 ByeAlex és a Slepp Még mindig.. 3:35

0.100000001
3 221 Ft 2 899 Ft
11 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
ByeAlex és a Slepp: Szív(sz)Kill - CD

ByeAlex és a Slepp: Szív(sz)Kill - CD

+
6 211 Ft 5 590 Ft 0.1
10 - 14 munkanap
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Érkezik Halsey új albuma, a Hopeless Fountain Kingdom. Az amerikai énekesnő a második stúdióalbumával jelentkezik a 2015-ös debütáló Badlands után, ami félmillió péld...

    19 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    CD
    Halsey: Hopeless fountain kingdom - CD
    Raktáron

    Halsey: Hopeless fountain kingdom - CD

    0.100000001 5 352 Ft 4 817 Ft
  • Igazi visszatérésre készül Lorde második stúdióalbumával, ami a Melodrama címet kapta. Az új korong megjelenését nagy várakozás előzi meg, ugyanis a 2013-as, debütáló...

    17 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    CD
    Lorde: Melodrama - CD
    Raktáron

    Lorde: Melodrama - CD

    extra ár
    0.200000003
    5 352 Ft 4 282 Ft
  • Truth Is A Beautiful Thing című albummal tér vissza a világhírű brit trió a 2013-as nagysikerű If You Wait nagylemez után, amely több mint 2 millió példányban kelt el...

    26 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    LP
    London Grammar: Truth is a beautiful thing  - LP
    Raktáron

    London Grammar: Truth is a beautiful thing - LP

    0.100000001 7 307 Ft 6 576 Ft
  • Érkezik Halsey új albuma, a Hopeless Fountain Kingdom. Az amerikai énekesnő a második stúdióalbumával jelentkezik a 2015-ös debütáló Badlands után, ami félmillió péld...

    30 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    LP
    Halsey: Hopeless fountain kingdom - LP
    Raktáron

    Halsey: Hopeless fountain kingdom - LP

    0.100000001 8 575 Ft 7 717 Ft
Teljes lista
  • Kovács Kati: Kiadatlan dalok. Egy páratlanul gazdag életmű gyöngyszemei az MTVA vadonatúj kiadványán. Örök slágerek és valódi ritkaságok egy gyűjteményben. CD-n a...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    CD + DVD
    Kovács Kati: Kiadatlan dalok - CD+DVD
    Raktáron

    Kovács Kati: Kiadatlan dalok - CD+DVD

    0.100000001 2 990 Ft 2 691 Ft
  • Szóljon a tél Rúzsa Magdolnáról! Az egyik legnépszerűbb hazai énekesnő három különleges kiadással is készül: az Érj hozzám és az Aréna koncert mellett egy limitált k...

    11 pont
    10 - 14 munkanap
    CD

    Rúzsa Magdolna: Érj hozzám - CD

    0.100000001 3 221 Ft 2 899 Ft
  • A 2014. évi Eurovíziós dalverseny magyarországi döntőjén országos ismertséget szerző együttes új lemeze 12 dallal. Rajta az év legtöbbet játszott rádiós slágere a Legn...

    7 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    CD
    HoneyBeast; : A legnagyobb hős - CD
    Raktáron

    HoneyBeast; : A legnagyobb hős - CD

    0.100000001 1 990 Ft 1 791 Ft
  • MARGARET ISLAND : BAKANCSLISTA CD 1. Hajnali láz 2. Veled minden 3. Engedd, hogy szabad legyek 4. Sárga levelek 5. Intro 6. Minden éjjel 7. Lehetek én 8. Napfé...

    8 pont
    10 - 14 munkanap
    CD

    Margaret Island: Bakancslista - CD

    0.100000001 2 256 Ft 2 030 Ft
Teljes lista
  • ByeAlex nevével négy évvel ezelőtt, a Kedvesem kapcsán találkoztunk először. A különc énekes-dalszerző 2013-ban megnyerte A Dalt, és így ő képviselhette Magyarországot...

    11 pont
    10 - 14 munkanap
    CD

    ByeAlex és a Slepp: Szív(sz)Kill - CD

    0.100000001 3 221 Ft 2 899 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!