Rizsporos hétköznapok - A női szexualitás története
Álomgyár Kiadó, 2021
Összefoglaló
A mai nő szexualitásának megértéséhez ismernünk kell annak múltját is.
A női szexualitást illetően évezredeken át születtek különféle, általában férfiak tollából származó elméletek és tudományos munkák. A női orgazmus mibenlétéről például Hippokratész is megalkotta a maga elméletét, és őt még számtalan másik gondolkodó követte a történelem során, olykor bizarr, máskor – a mai nő számára – nevettető vagy épp elborzasztó következtetésekre jutva. Ezek az elméletek a nők szexualitását keretek közé szorították, emellett előtérbe helyezték a férfiak kielégítését, a nőt pedig a társadalomban elfoglalt helyére szögezték. Azaz alulra.
Ennek a hozzáállásnak ma is megvannak a maradványai. Ezen maradványok mentén mutatja be e kötet a nőiség történetét a 17. századi pornográf regények világán, az első éjszaka jogán, Freud péniszirigységről szóló elméletén, a viktoriánus hisztérián és a vibrátorral gyógyító 19. századi doktorok vagy épp az erényöv mítoszán keresztül.
A fent említett elméletek nemcsak korlátozták, de tabusították is a női nemiséget és a női testet. Ezért számos tabutéma is bemutatásra kerül, mint például a menstruáció, a szüzesség, a fogamzásgátlás,
a szőrtelenítés vagy épp a prostitúció története.
A cél pedig nem más, mint hogy férfiak és nők egyaránt közelebb kerülhessenek a női szexualitáshoz, valamint hogy annak történetén keresztül megérthessék: miért élik meg ma a nők saját testiségüket úgy, ahogy.
Budai Lotti hat éve elindított Rizsporos hétköznapok elnevezésű blogját és Facebook- oldalát tízezrek olvassák nap mint nap. Az ott megjelenő tartalmak újragondolása ez az impozáns, szemet gyönyörködtető kiadvány, amely már a sorozat harmadik kötete. A szerző korábban megjelent romantikus történelmi kalandregényei jelentik a garanciát arra, hogy ezt a komolyabb témát is szórakoztató formában tárja az olvasók elé.
Rizsporos hétköznapok - Trendek, forradalmak, nagymeNŐK a divattörténetből
Mi a közös Marie Antoinette-ben és Lady Dianában? Legyen országát egyedül irányító uralkodónő, 19. századi textilgyárban robotoló "mill girl" vagy szüfrazsett, a divat a történelem során szinte val...
Online ár:
6 300 Ft
Kiadói ár: 6 999 Ft
Akciós ár:
3 150 Ft
Korábbi ár: 3 600 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Akciós ár:
3 992 Ft
Korábbi ár: 3 992 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Akciós ár:
5 992 Ft
Korábbi ár: 5 992 Ft
Eredeti ár: 7 490 Ft
Akciós ár:
3 000 Ft
Korábbi ár: 4 800 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
3 000 Ft
Korábbi ár: 4 800 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
4.8
az 5-ből
6 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Fantasztikus könyv. Nagyon érdekes témákat boncolgat mindhárom része. Gyönyörű illusztrációk.