Üldözöttek és katonák - Zsidók, akik elmenekültek a nácik elől, majd visszatértek harcolni ellenük

Bruce Henderson
Gabo Kiadó, 2018

Információk

  • 527 oldal
  • Kötés: keménytábla, védőborító
  • ISBN: 9789634067252

Összefoglaló

Az Egyesült Államok Hadserege által a II. világháború után végzett vizsgálat arra jutott, hogy az európai hadszíntéren összegyűjtött, az ellenségre vonatkozó információk több mint 60%-át a hadsereg különleges kiképzésben részesült kihallgatói, az ún. Ritchie-fiúk szerezték meg. Ezeknek az információknak köszönhetően a szövetségesek sokszor minimálisra csökkentették veszteségeiket és hatékonyabban tudták bombázni a német állásokat.

Az Üldözöttek és katonák ezekről a Ritchie-fiúkról szól: azokról a zsidókról, akik Németországban születtek, de el kellett menekülniük otthonaikból Hitler hatalomra jutása után. Fiatal fiúként hagyták el Európát, gyakran egyedül, szüleiket, családjukat hátrahagyva, hogy Amerikában leljenek új hazára. De sosem felejtették el, mit tettek velük a nácik, így amikor az USA hadba lépett Németország ellen, beléptek a hadseregbe, ahol német nyelvtudásukat és kulturális ismereteiket kihasználva különleges kiképzést kaptak mint kihallgatók. Normandia, Hollandia és az Ardennek csatáiban, a frontvonalon, életüket is kockáztatva ők voltak azok, akik a németektől olyan információkhoz jutottak, amelyek szövetséges katonák életét mentették meg, és segítettek legyőzni Hitlert. A történetük mindeddig elmondatlan volt, holott zsidóként óriási veszélyt vállalva szálltak szembe a nácikkal, hogy felszabadítsák Európát. Bruce Henderson most néhány ilyen vakmerő katona útját követi végig gyermekkoruktól a náci haláltáborok felszabadításáig, kiképzésükön, ütközeteiken át, az üldözöttségtől a dicsőséges győzelemig.

„A történelem legsötétebb pillanatait élhetjük át a Ritchie-fiúkkal… Lenyűgöző beszámoló ezekről a kivételes katonákról.”
USA Today

A szerzőről:
Bruce Henderson több mint egy tucat könyv New York Times bestseller-szerzője, történelmi témájú munkáiban többek között a II. világháborúval és a vietnámi háborúval foglalkozik. A USC School of Journalism és a Stanford University képzésein végzett díjnyertes újságíró. Jelenleg a kaliforniai Menlo Parkban él.

0.150000006
4 500 Ft 3 825 Ft
15 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Bruce Henderson: Üldözöttek és katonák - Zsidók, akik elmenekültek a nácik elől, majd visszatértek harcolni ellenük

Bruce Henderson: Üldözöttek és katonák - Zsidók, akik elmenekültek a nácik elől, majd visszatértek harcolni ellenük

+
8 480 Ft 7 208 Ft 0.15
Raktáron
1 - 2 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Robert Kershaw, az egyik legjobb és legismertebb brit hadtörténeti író ebben a könyvében visszatér első nagy sikere, Az arnhemi csata színhelyére, és egy teljesen más ...

    13 pont
    Raktáron
    1 - 2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Robert Kershaw: Egy utca Arnhemben - A megszállás és a felszabadulás drámája, 1940-1945
    Raktáron
  • Lenyűgöző beszámoló a II. világháborúról a másik oldaltól... Hans von Luck ezredes egy német páncélosból irányította Rommel 7., majd 21. páncéloshadosztályának a felde...

    13 pont
    Raktáron
    1 - 2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Hans von Luck: Páncélosparancsnok - Hans von Luck ezredes emlékirata
    Raktáron

    Hans von Luck: Páncélosparancsnok - Hans von Luck ezredes emlékirata

    HAJJA BOOK KFT., 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • 1944. március 19., hazánk német megszállása után alig néhány nappal a frontokon egyre szorultabb helyzetbe kerülő német hadvezetés Hans von Greiffenberg gyalogsági táb...

    11 pont
    Beszállítói készleten
    8 - 10 munkanap
    könyv
    Bene János: Vértes a huszárok doberdója
    Beszállítói készleten

    Bene János: Vértes a huszárok doberdója

    Szülőföld Könyvkiadó Kft., 2018 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
  • A nagybácsi feltámadt. Bogota légterében lezuhant a gépe, s vele együtt minden utas meghalt. A többiek ottmaradtak, ő viszont csak kilencvenhat percre nézett át a másv...

    12 pont
    Raktáron
    1 - 2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    L.A. Camper: Restart
    Raktáron

    L.A. Camper: Restart

    Európa Könyvkiadó, 2018 0.150000006 3 799 Ft 3 229 Ft
Teljes lista
  • A kötet egy olyan német katona figyelemre méltó történetét meséli el, aki végigharcolva a II. világháborút egyszerű közlegényből századosi rangig vitte egy gyalogságil...

    13 pont
    Raktáron
    1 - 2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Wilhelm Lübbecke: Leningrád kapujában - Az Észak hadseregcsoport katonájának története
    Raktáron
  • Egyedülálló könyvet tarthat kezében az Olvasó: egy kötetet, mely a második világháború egyik legfontosabb hadművelete, az 1944–1945. évi budapesti ostrom előzményeit é...

    21 pont
    Raktáron
    1 - 2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Számvéber Norbert: Páncélosok a budapesti csatában - 1944. október 29.- 1945. február 13.
    Raktáron
  • E könyv először Oroszországban jelent meg 2005-ben. Valerij Zamulin mint a prohorovkai ütközet állami múzeumának egykori alkalmazottja, alaposan megismerte a harcteret...

    20 pont
    Raktáron
    1 - 2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Valerij Zamulin: Prohorovka - Legenda és valóság
    Raktáron

    Valerij Zamulin: Prohorovka - Legenda és valóság

    PeKo Publishing Kft, 2018 0.150000006 5 990 Ft 5 091 Ft
  • 1944. március 19., hazánk német megszállása után alig néhány nappal a frontokon egyre szorultabb helyzetbe kerülő német hadvezetés Hans von Greiffenberg gyalogsági táb...

    11 pont
    Beszállítói készleten
    8 - 10 munkanap
    könyv
    Bene János: Vértes a huszárok doberdója
    Beszállítói készleten

    Bene János: Vértes a huszárok doberdója

    Szülőföld Könyvkiadó Kft., 2018 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
Teljes lista
Teljes lista
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!