Lefelé a létezés lejtőin
Kairosz Kiadó, 2011
Összefoglaló
A világ, amelyben élünk, maga a megvalósult abszurditás: nem lenne szabad, hogy létezzen, mégis létezik. Pontosabban nem létezik, csak fennáll, ontológiai talapzatát egyre inkább elveszítvén, a semmiben lebeg. Úgy, ahogy a rajzfilmek szereplői eszelős rohanásuk közepette gyakran akkor is továbbrohannak, ha a szakadék fölé érnek. E könyvben részletesen elemezzük azt a, most már általános reprodukciós katasztrófával fenyegető lepusztulási lejtőt, amelyre a magyar társadalmat a „rendszerváltás" sodorta, és azt a már említett nemzetstratégiát, amely a kivezető utat jelentheti.
Igyekszünk megvonni a 2010-es áprilisi választásokon uralomra került kormány első évének mérlegét. Főként arra a kérdésre keressük a választ, hogy az új uralmi elitek vajon képesek lehetnek-e a lepusztulási lejtőről való visszafordulás nemzetstratégiájának kidolgozására és megvalósítására. Tehát arra, hogy az új Fidesz-kormány a magyar nép reményei szerint felépülő új rendszer első kormányaként vagy a megbukó régi rendszer utolsó kormányaként vonul-e be a történelembe.
Részletek
- 466 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9789636624743
- Szállító: Antiquarium Hungaricum Kft.
Az emberiség utazása
Lebilincselő történet az emberi civilizáció fejlődéséről az őskortól napjainkig Az ember az egyetlen faj az élővilágban, amelynek nem kell nap mint nap szó szerint megküzdenie az élelemforrásokért...
Online ár:
1 990 Ft