BENNFENTES TÖRTÉNET AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK ELNÖKÉRŐL, AHOGYAN CSAKIS BOB WOODWARD TUDTA MEGÍRNI
Bob Woodward, aki leginkább a hivatalban lévő amerikai elnökökről írt könyveivel betonozta be a nevét szerzőként – Nixontól Obamáig nyolc államfő kormányzását mutatta be –, ezúttal a Donald Trump igazgatta Fehér Ház zűrzavaros életét tárja fel példátlan alapossággal, és leleplezi, hogyan hozza meg döntéseit az elnök fontos bel- és külpolitikai ügyekben.
Soha korábban nem jelent meg ilyen aprólékos portré hivatalban lévő elnökről úgy, hogy a szóban forgó vezető az első évét töltötte a pozícióban. Woodward könyve elsősorban az Ovális Irodában, az Air Force One fedélzetén és a Fehér Házban zajló parázs viták és döntéshozatali folyamatok bemutatására koncentrál.
A szerző belsős forrásokkal készített több száz órányi interjú, tárgyalások során rögzített feljegyzések, valamint személyes naplók, hivatalos akták és dokumentumok alapján írta meg a könyvét. Az egészen apró részleteket, hiteles párbeszédeket és adatokat felvonultató Félelem áttekinti az Egyesült Államok Észak-Koreával, Afganisztánnal, Iránnal, a Közel-Kelettel, a NATO-val, Kínával és Oroszországgal kapcsolatos külpolitikáját. Egyúttal feltárja Trump meghatározó belpolitikai lépéseit is, különös tekintettel a védővámokat illető vitáira, a bevándorlás és az adótörvények kérdéseire, a párizsi klímaegyezményből való kilépésre és a charlottesville-i rasszista erőszakhullámra.
Woodward azt is elsőként mutatja be részletesen, hogyan tárgyaltak Trump ügyvédjei Robert Muellerrel, az oroszok feltételezett választási beavatkozásával kapcsolatos vizsgálat különleges ügyészével, és miről esett szó a találkozókon. A Félelemből továbbá az is kiderül, Trump magas rangú beosztottjai hogyan tüntettek el az Ovális Irodában lévő íróasztaláról különböző dokumentumokat, hogy az elnök ne adhasson ki olyan utasításokat, amelyek kulcsfontosságú hírszerzési műveleteket veszélyeztethetnének.
„Nem más volt ez, mint hivatali államcsíny” – írja Woodward. „A világ legerősebb országának végrehajtó hatalma idegösszeomlást kapott.”
Nehéz elhinni, de az, amit a hírekből hallunk Donald Trumpról, még mind semmi. A legrosszabbat szorozzuk meg százzal, és közelebb kerülünk a valósághoz, amit Bob Woodward legújabb könyvében mutat be. Nincs felszabadult nevetés, legfeljebb néma döbbenet, fásult cinizmus vagy amit a cím elárul: félelem, kinek-kinek alkata és vérmérséklete szerint.
ISMERD MEG A TÖRTÉNETET MINDEN ÉRA MINDEN ALBUMÁNAK MINDEN DALA MÖGÖTT. A legnagyobb slágerektől a rejtett kincseken és a fiók mélyén sokáig megbúvó, utólag közönség elé tárt szerzeményeken át a...
Online ár:
10 200 Ft
Eredeti ár: 11 999 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
6 792 Ft
Eredeti ár: 7 990 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Igazán izgalmas és lebilincselő olvasmány egy hiteles szerző tollából az elnöki adminisztráció kulisszák mögötti működéséről, Trum személyiségéről és a környezetének a regálásáról.
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára