Berg Judit meseíró, civilben négy gyerek édesanyja. Az először 2005-ben megjelent Hisztimesékben személyes tapasztalatai alapján szól kisgyerekekhez és szüleikhez. Rumini című meseregénye 2007-ben elnyerte az IBBY "Év Gyermekkönyve" díját, s a "TOP50 magyar gyermekkönyv 2000-2010" listán a negyedik, a regények sorában az első helyen szerepel, és számos magyar általános iskolában kötelező olvasmány. Hisztizik a kisgyerek - nem akar öltözni, ebédelni, rendet rakni, vagy éppen csak fel szeretné hívni magára a figyelmet. A könyv meséi válsághelyzetben születtek: síró-rívó, hisztiző kisgyerekei megnyugtatására találta ki őket a szerző. A kedves, rövid kis történetek a mindennapok apró, de sokszor megoldhatatlannak tűnő nehézségeit segítenek áthidalni a gyerekeknek és szüleiknek. A remek illusztrációk és rövid párbeszédek az állandóan lapozni vágyó, türelmetlen gyerekek számára is felolvashatóvá és élvezhetővé teszik a meséket. A kötet elején - bevezetés helyett - egy a szülőknek szóló, bátorító-vigasztaló "igaz mese" található. A könyv végén pedig egy ráadásmese, amelynek semmi különös tanulsága nincs, egyszerűen a derűs pillanatokra való.
A Bookline sikerlista első helyén egy fiatal lány vívódásairól olvashatunk, a magyar főváros titkaiba avat be a második helyezett Mesélő Budapest, és egy család traumája lett a harmadik, a legkeresettebb könyvek sorában.
A Bookline Kids programban kizárólag szakértők által gondosan előválogatott, minőségi gyerekkönyveket fogsz találni.
Bővebben itt olvashatsz a programrólA Bogyó és Babóca sorozat legújabb kötetében ismét két mesét olvashatunk. Az első történetben találkozhatunk a gőzmozdonyon érkező skarlátbogárral, a második mesében pedig megismerhetjük a kis szen...
Online ár:
2 117 Ft
Eredeti ár: 2 490 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
4.4
az 5-ből
13 értékelés alapján
Egészen biztos vagyok, hogy nagyon sok szülőnek segítségére lesznek - ezek a kedves kis mesék - abban, hogy módszeresen leszoktassák a hisztiről a hisztiző gyermeket. A Hiszti manó a kedvenc :)
VS
Nekem annyira nem jott be, masra szamitottam.