Requiem 2. - Egy forrongó nyár emlékezete

„A Nyár heves s a kasza egyenes” (bocsánat, Ady Endre!). Paradiso helyi rádióadója többször elharsogja: „Ez az évezred legforróbb nyara”. A nagy meleg örömöt és indulatot egyaránt kelt, s bár nem kiegyenesített kaszával, de folytatódik a rombolás, és kezd valamilyen minta kirajzolódni. Az előző kötetben úgy tűnt, hogy a város gazdasági, politikai, társadalmi elitjének elpusztítása öncélú kegyetlenség a városban felbukkant Gonosz részéről, de most egyre bizonyosabb, hogy egy nagyobb terv része… Most már nem sok ember megölése, hanem egyes kulcsszereplők likvidálása zajlik, az emberek és a tömeg legaljasabb indulatainak felkorbácsolásával: meghalhat-e egy boszorkány? Meghalhat-e egy angyal? Hány golyót lehet egy fejbe repíteni anélkül, hogy az áldozat meghalna? Milyen a hűség és milyen az árulás a törvényen kívüli motorosok körében? Az első kötetben is akadtak „kemény” részek, de itt az egész atmoszféra sötétebb, a hangulat feszültebb. Kicsit más, mint az „Egy különös tavasz emlékezete”, de mindenképpen izgalmas olvasmány! A címlapra már panaszkodtam, most az egyes fejezeteket elválasztó alakok (pestisálarc, motor, macska) logikátlanságát, az adott rész témájával való összefüggés hiányát is szóvá teszem.