Ideje a gyógyításnak
Egészségforrás Kiadó, 2010
Összefoglaló
Orvosi vélemény szerint 1981 júniusa körül meg kellett volna halnom rosszindulatú melanómában, amely a rák egyik leggyorsabban terjedő fajtája. Ma, csaknem harminc évvel később egészséges vagyok a szó legteljesebb értelmében: nemcsak nem vagyok beteg, hanem hibátlanul működik a szervezetem és sok az energiám. Amikor 1980 végén kiderült, hogy továbbterjedt a rákom, cukorbajban, kezdődő ízületi gyulladásban, gyakori migrénben és sorozatos foghústályogban is szenvedtem. Ez a sok baj mind elmúlt. A rákműtét során megcsonkított jobb lábam nagy része visszanőtt. Orvos barátaim szerint az ilyen regenerálódás lehetetlen, és én hiszek is nekik, kivéve, hogy épp e lehetetlenségen járok nap mint nap. Testem gyógyulásával párhuzamosan átestem egy belső változáson is, amely megszabadított sok félelemtől és elavult értékeimtől úgy, hogy sokkal kevesebbet aggódom és sokkal többet nevetek, mint azelőtt. Mindezt a külső-belső új életet a Gerson-terápiának köszönhetem, amely megtanított a gyógyító táplálkozás, az egészséges életmód és a természettel való együttműködés szabályaira. Életmentő üzenetét ezzel a könyvvel szeretném mennél több emberhez eljuttatni.
Részletek
- 376 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN: 9789637440106
- Eredeti cím: A TIME TO HEAL
- Fordító: Bán Ágnes, Budavári Zsuzsa
Gyógynövények gyógyhatásai - Növényi gyógyszerek
Varró Aladár Béla az egyik legjelentősebb gyógynövény ismerőnk és szakírónk. A gyógynövényekkel való orvosi kezelés, gyógyítás reneszánszát éljük. A szerző jelen könyve a hazai gyógynövényeink isme...
Online ár:
6 210 Ft
Eredeti ár: 6 900 Ft
Akciós ár:
13 592 Ft
Korábbi ár: 13 592 Ft
Eredeti ár: 16 990 Ft
Online ár:
4 950 Ft
Eredeti ár: 5 500 Ft
Online ár:
2 430 Ft
Eredeti ár: 2 700 Ft