Őrangyal - Mesék az elfogadásról
Móra Könyvkiadó, 2021
Összefoglaló
A fogyatékkal élők nem várnak mást a környezetüktől, mint őszinte kapcsolatokat, természetességet elfogadást. Méltóságot és helyet a közösségben. A mindennapok során azonban láthatatlan falak zárják el őket a többségtől, bizonyos értelemben ők is kirekesztettek.
Elfogadásuk elősegítése a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik küldetése.
"Az Őrangyal kötet speciális igényű gyerekek mindennapjairól szól, az ő útjukon keresztül az elfogadásról, együttélésről. Ugyanolyan indíttatásból, ugyanolyan szeretettel írtam ezt a könyvet, mint az eddigi meséimet, az Anna, Peti és Gergő sorozatot, Bogyó és Babóca történeteit, vagy a verseimet. Három fő gondolat motoszkált bennem, amit szerettem volna ezzel a kötettel átadni: az egyik, hogy mindenki ügyes valamiben. A mesében szereplő vak kislány például mindig a legügyesebb a szembekötösdiben, mert a hallása érzékenyebb látó társainál. A másik fő gondolat az volt, hogy néha nagyon hasznos beleképzelnünk magunkat társaink helyébe. Az egyik mesében néhány barát önként úgy dönt, hogy az iskolai táncot kerekesszékben ülve táncolja majd el, csupán azért, hogy kerekesszékben ülő társukkal közösséget vállaljanak. A harmadik pedig a szeretet. Azok a gyerekek, akik valamilyen speciális nehézséggel küzdenek, legtöbbször nem sajnálatra vágynak, hanem szeretetre, elfogadásra, természetes és azonos bánásmódra."
Részletek
- 93 oldal
- Kötés: kemény kötés
- ISBN: 9789634867708
- Eredeti cím: Őrangyal
Ez is elérhető kínálatunkban:
Bori és a szuper nyár - Barátnőm, Bori 57.
Végre itt a nyár, aminek Bori rettenetesen örül. Most már lehet mezítláb járni, pancsolni, Anyáékkal biciklitúrára menni, fagylaltozni és sötétedésig játszani a kertben. A nyár szuperül telik, még ...
Online ár:
1 071 Ft
Eredeti ár: 1 190 Ft
Online ár:
1 071 Ft
Eredeti ár: 1 190 Ft
Online ár:
3 141 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Minden gyerek könyvespolcán ott kell legyen ez a könyv .