1. Könyv
  2. Irodalom
  3. Szépirodalom
  4. Próza
  5. Magyar irodalom
  6. Regények
  7. Kortárs
600 oldal・keménytábla, védőborító・ISBN: 9789631433401

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Krasznahorkai László: Zsömle odavan könyv

Zsömle odavan

Krasznahorkai László

Tedd kosárba mindkettőt egy gombnyomással!

A kettő együtt:

10 200 Ft

Bővebben a Könyves Magazinban

Az évtized legfontosabb magyar szépirodalmi megjelenéseit vesszük sorra a héten. Ötvenes listánkat közel harminc felkért szakértő, kiadóvezető, szerkesztő, kritikus, egyetemi tanár és újságíró segítségével állítottuk össze. A folyamat úgy zajlott, hogy egyre rövidebb listákra kellett szavazniuk a voksolóknak, majd végül a szerkesztőség úgy döntött, hogy egy szerző egy könyvvel kerülhet fel a listára (ez persze azt is jelenti, hogy voltak szerzők, akik többel is szerepelhettek volna). Az évtized magyar listáján, ugyanúgy, ahogy a gyerek- és világirodalmi listán is, elkerültük a sorrendezést (az eladási listán sorrend is volt), helyette a következő napokban bemutatott 50 könyvet ünnepeljük. El kell mondjuk, hogy most is sok fontos lemaradó van, de erről mi csak részben tehetünk, hiszen mi is szavaztunk.

Fábián Janka: Márciusi napló könyv

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Háy János: Boldog boldogtalan könyv

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

Rácz Zsuzsa: Kovácsné kivan könyv

Online ár:

5 092 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

Bevezető ár:

4 000 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Szöllősi Mátyás: Fóbia könyv

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Visky András: Kitelepítés - puha kötés könyv

Online ár:

3 910 Ft

Eredeti ár: 4 599 Ft

Náray Tamás: Barbara - A találkozás (2. kötet) könyv

Online ár:

5 525 Ft

Eredeti ár: 6 499 Ft

Bauer Barbara: Találkozások könyv

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Vámos Miklós: Ki vinné haza könyv

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai könyv

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

Bartis Attila: A vége könyv

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Fábián Janka: Márciusi napló könyv
könyv

Márciusi napló

A Cholera-naplóból megismert Gruber Georgina lánya és az Árvízi napló főszereplőjének, Gruber Vilmának az unokahúga, Mosonyi Karolina 1848 tavaszán egy tipikus tizenéves lány életét éli. Iskolába j...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Háy János: Boldog boldogtalan könyv

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

Rácz Zsuzsa: Kovácsné kivan könyv

Online ár:

5 092 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

Bevezető ár:

4 000 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Krasznahorkai László: Zsömle odavan könyv

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Szöllősi Mátyás: Fóbia könyv

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Visky András: Kitelepítés - puha kötés könyv

Online ár:

3 910 Ft

Eredeti ár: 4 599 Ft

Náray Tamás: Barbara - A találkozás (2. kötet) könyv

Online ár:

5 525 Ft

Eredeti ár: 6 499 Ft

Bauer Barbara: Találkozások könyv

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Vámos Miklós: Ki vinné haza könyv

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai könyv

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

Bartis Attila: A nyugalom könyv

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Bartis Attila: A séta könyv

Online ár:

1 692 Ft

Eredeti ár: 1 990 Ft

Bartis Attila: A Vége e-Könyv

Online ár:

3 490 Ft

Bartis Attila: A Lázár apokrifek könyv

Online ár:

2 430 Ft

Eredeti ár: 2 699 Ft

Bartis Attila: A nyugalom e-Könyv

Online ár:

2 290 Ft

Bartis Attila: A nyugalom hangos

Online ár:

1 692 Ft

Eredeti ár: 1 990 Ft

Bartis Attila: A séta e-Könyv

Online ár:

1 390 Ft

Bartis Attila: A szigeteken könyv

Online ár:

14 250 Ft

Eredeti ár: 14 999 Ft

Bartis Attila: A kéklő pára e-Könyv

Online ár:

1 390 Ft

Bartis Attila: A Lázár apokrifek e-Könyv

Online ár:

1 390 Ft

Bartis Attila: Az eltűnt idő nyoma e-Könyv

Online ár:

1 899 Ft

Bartis Attila: A nyugalom e-hangos

Online ár:

1 490 Ft

ÉRTÉKELÉSEK

Legnépszerűbb pozitív értékelés

Majdnem belehaltam. Egyrészt szépírást tanulgatok és elmondhatatlanul inspirált a stílus. Másrészt mivel fotográfus a párom, úgy éreztem az ágyban mellette olvasva Bartist, hogy bár alszik, belelátok, belelapozhatok, miközben szét is feszítettek egyes mondatok. Például ez a Vége vége felé: (...) "Arról beszélt, hogy akiből hiányzik az elengedés képessége, az vagy megbolondul, vagy fotográfus lesz. És ha fotográfus lesz, előbb képes elengedni a saját életét, mint a fényképezőgépet, a képeit. Capa, Diana Arbus, Mapplethorpe." (...) Arbushoz egyébként is különös viszony fűz. Ismerek valakit, aki az ő képeivel pasizik. Negyedrészt, ha szabad még, gyötrő és gyönyörű, amit Bartistól a valódi szerelemről tanultam...

Neked hogy tetszett?

Értékeld:

Csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik a könyvet.

Értékelések ellenőrzése

A kizárólag regisztrált felhasználóinktól származó értékeléseket és véleményeket nem hitelesítjük, a moderálás jogát azonban fenntartjuk.

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára