Terápia macskákkal
Kulcslyuk Kiadó, 2025
Összefoglaló
Aki szereti a macskákat, pontosan tudja, hogy a velük való kapcsolat önmagában is balzsam a sebekre - akkor is, ha nem vonunk le belőle tudatos következtetéseket. A Bánszky Noémi által kifejlesztett kapcsolatközpontú állatasszisztált módszertan ugyanakkor ennél is többet ígér.
A macskával való munka tükröt tart elénk. Rácsodálkozhatunk saját működésünk jellegzetes mintázataira, és jobban megérthetjük az önmagunkhoz és másokhoz fűződő viszonyunkat. Megtapasztalhatjuk, hogyan tudunk erőszakmentesen együttműködni egy másik élőlénnyel. Közben pontosíthatjuk a kommunikációnkat, és megtanulhatjuk tárgyilagosabban értelmezni a másik fél reakcióit. Átélhetjük, hogy az elfogadás nem csupán egy jól csengő szlogen, hanem aktív és tudatos hozzáállás. Elsajátíthatjuk, miként formáljuk egy macska viselkedését apró lépésekben, kényszerítés nélkül.
Miután pedig már láttuk, hogy mindez mennyire hatékony, rájöhetünk: a saját fejlődésünkre is tekinthetünk úgy, mint a macskák tréningezésének folyamatára. Magunkat is "macskaszámba vehetjük", hiszen mi is megérdemeljük az elfogadást, az erőszakmentességet és az elvárások racionalizálását. Megtanulhatjuk a saját eredményeinket is ünnepelni, és magunkkal is lehetünk együttérzőek és támogatóak, ha valami nem sikerül. Ezt a szemléletet aztán kiterjeszthetjük a minket körülvevő emberekre is, hogy harmonikusabb kapcsolatokban élhessünk.
Bánszky Noémi könyve az elmúlt időszak egyik legeredetibb, legfrissebb szemléletű pszichológiai műve, mely bemutatja, számára hogyan vált önismereti úttá a macskákkal való együttműködés, és miként alkotta meg azt a módszertant, amely lehetővé teszi, hogy mások is erre az útra lépjenek. Az élményszerű kötet új megvilágításba helyezi a macskákkal való kapcsolatunkat, és bepillantást nyújt abba, hogy bársonytalpú tanítóink természetes bölcsessége hogyan támogathat minket a személyes fejlődésben.
Bánszky Noémi
gyógypedagógus, pszichopedagógus, állatasszisztált terapeuta és tréner, a Terápiás és Segítő Macskákért Alapítvány kuratóriumi elnöke
A jól megélt élet
Rendkívüli könyvet tart a kezében az olvasó: a holisztikus orvoslás anyjaként emlegetett Dr. Gladys McGarey évszázados bölcsességének és kalandos életének esszenciáját. A tavaly, 103 éves korában e...
Online ár:
4 950 Ft
Kiadói ár: 5 500 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
4 491 Ft
Kiadói ár: 4 990 Ft
Online ár:
3 591 Ft
Kiadói ár: 3 990 Ft
Online ár:
4 491 Ft
Kiadói ár: 4 990 Ft
Online ár:
5 602 Ft
Eredeti ár: 6 590 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
4.5
az 5-ből
2 értékelés alapján