Megfoghatatlan ellenfelünk még arra sem becsül bennünket, hogy nyíltan hadat üzenjen nekünk. E helyett a szabadságát vesztett megmaradt Magyarországnak a stabilitás illúzióját és a közelgő, minden halandóra kiterjedő jólét ábrándját kínálgatja az álarcos modern világ, - amely valójában a létért való alattomos küzdelem helye. Mi magyarok nem vagyunk tudatosak e háborúról, s mint afféle kényelmetlen Krisztus melletti tanuk, csöndben kihalunk e bolygóról.
Az anyagi testbe börtönzött emberi lény stratégiailag legfontosabb szerve az elme. Ezt tudják az isteni mesterek és a világ felkapaszkodott démonikus urai, történelmi, politikai, gazdasági szemfényvesztői egyaránt. Ádáz küzdelem folyik az emberi tudat birtoklásáért. A sikeres illúziókeltő az emberi elmék ura, vagyis az egész teremtett, földi világ egyedüli birtokosa és élvezője. Az idők végi trónbitorló, a csaló "világkirály". Ennek az "istennek-lenni", hatalmi törekvésnek technológiája, logisztikája van, ami könyörtelenül megragadja, áthatja mindannyiunk tudatát. Ismerve gyöngeségeinket, emberi esendőségünket kihasználva, az ideiglenes anyagi világ röghöz kötött, modern embernek álcázott állatává idomít bennünket saját szülőföldünkön.
Felismerhető az istentagadásról, az ádáz Jézus gyűlöletről, a káosz imádatáról és minden rend, rendszer bomlasztásáról, legyen az egy nemzet létét az egyetemes állandósághoz fűző, s ezzel fönnmaradást biztosító magyar őskultúra, szeretetben összebújó szerelmesek gyermek, család iránti vágya, vagy egy sorsán töprengő magányos férfi szabadító gondolata. Az idő, a végső küzdelem ideje elközelgett, s a csatatér, a helyszín, amit eddig nem ismerünk föl, mi magunk vagyunk. Az elménkben, a tudatunkban és a tudatunkért tombol. Vagy új krisztusi magyar ember születik, vagy az evolúció visszatér a törzsi beton dzsungelbe, ahonnan Darwin, s az ő elmélete vétetett.
A Magyar Nemzet eredete, virágzása, kigúnyolása, megfeszíttetése, halála és közelgő feltámadása...
"Dr. Joe Dispenza orvos, tudós és modern misztikus. Egyszerű, lényegre törő és könnyen érthető stílusban ötvözte egyetlen kötetbe a kvantummechanika paradigmaváltó felfedezéseit és azokat a mély bö...
Online ár:
5 517 Ft
Eredeti ár: 6 490 Ft
Online ár:
6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Online ár:
6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Online ár:
5 347 Ft
Eredeti ár: 6 290 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára