Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagy sikerű A magyar festészet mesterei című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, illusztrációk nélkül. Munkácsy Mihály XIX. századi festészetünk egyik legjelentősebb és sokak által máig legnagyobbnak tartott művésze. Személye, első igazi nagy sikerétől - a Siralomház párizsi bemutatásától - kezdve mindig a figyelem középpontjában állt és áll ma is. A rendkívüli érdeklődés egyik oka nyilvánvalóan a különleges, végletek között mozgó művészsors, amelyben a mélység és a szédítő magasság, a sötét nyomor és a káprázatos pompa, a nyomasztó magány és a zajos társasági élet egyaránt megtalálható. A szegénység sötétjéből kilépő asztalosinasból Európa és Amerika előkelőségeit saját palotájában fogadó híres festő lett, akinek műveiért versengett a két földrész műértő és műgyűjtő közönsége.Pályája mélyről indult és magasra ívelt, ám számára mindez állandó belső vívódásokkal járó nehéz utat jelentett. A látványos fogadásokat is kedvelő művész a hétköznapokban keményen dolgozó és egyszerűen élő ember volt. Szeme előtt mindig egyetlen igazi cél lebegett, az alkotó munka, annak minden örömével és gyötrelmével, s ezért mindenre képes volt. Ebben segítségére volt elhivatottsága, az önmaga által tudatosan soha fel nem mért ereje és bátorsága. Útját mégis a saját tehetségében való kételkedés és az ebből fakadó állandó bizonyítási vágy tette olykor önmaga számára is elviselhetetlenül nehézzé. Ennek az állandó vívódásnak is köszönhető, hogy a műveiből áradó erő, látásmódjának egyszerűsége és természetessége meghódította és rabul ejtette még a szenzációkhoz szokott párizsi közönséget is. A legszokatlanabb talán az az érzelemgazdagság volt, amely áthatotta mind az egyszerű történetek, a népi életképek, mind az emberi lét sorskérdéseit felvető nagy kompozíciói, a Krisztus-képek szereplőit. Ugyanakkor legalább ennyire hatásos volt a szalonképeiből áradó könnyedség, a portréit átható emberismeret vagy a monumentális műveiből áradó erő és elegancia.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára