A tökéletesség útja - Avilai Szent Teréz Összes Művei III.
Jel Kiadó, 2023
Összefoglaló
„Uram! Taníts meg minket imádkozni!” (Lk 11,1) – kérlelte Jézust egyik tanítványa, mire a Mester elmondta imáját, a Miatyánkot.
„Madre, írj nekünk valamit a belső imáról!” – ismételte újra és újra kérését a négy novícia, akik 1562. augusztus 24-én, az avilai Szent József kolostor alapításának felejthetetlen napján öltöztek be a Kármel szent ruhájába. Teréz végül engedett a kérésnek, és hozzákezdett A tökéletesség útja megírásához. Szívéből és szerzetesi tapasztalatából fakadt ez a mű, amelyben pontos és ihletett szavakkal szól a belső ima alapjairól, a kármelita nővérek életeszményéről − s a hetvenhárom fejezetből huszonnyolcat a Miatyánk elemzésére szán.
Fray Luis de León − híres Ágoston-rendi szerzetes, egyetemi tanár, Szent Teréz műveinek első kiadója – vallomása szerint „amikor Madre Teresa szövegeit olvasom, tele vagyok csodálattal és gyakran úgy érzem, hogy általa maga a Szentlélek beszél…”
Bár Teréz a művet kifejezetten nővérei kézikönyvének szánta, az mégsem csak a kiválasztott keveseknek szól, hanem mindazoknak, akik életük útján az élő Isten felé tartanak.
Részletek
- 272 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN: 9786155147432
- Eredeti cím: Obras completas
- Fordító: Dr. Sajó Tamás, Templom Kata
Imádság egyszerűen - Tizenkét gyakorlat a megváltozott mindennapokért
Johannes Hartl 12 rövid fejezetben arra hív meg, hogy az imádság témáját egy teljesen új oldalról közelítsük meg. Megmutatja, hogy az imádság miért nem elmélet, hanem olysmi aminek a létezés minden...
Online ár:
4 410 Ft
Kiadói ár: 4 900 Ft
Online ár:
3 230 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft
Online ár:
3 780 Ft
Kiadói ár: 4 200 Ft
Online ár:
4 930 Ft
Eredeti ár: 5 800 Ft
Online ár:
4 080 Ft
Eredeti ár: 4 800 Ft
Online ár:
4 080 Ft
Eredeti ár: 4 800 Ft