ASZTALOS MIKLÓS
(1899. június 28. Budapest–1986. február 23. Körösladány) Író, történész. Jogi és bölcseleti tanulmányait a kolozsvári, budapesti és a pécsi egyetemeken végezte. Bölcsészdoktorátust 1922-ben szerzett Pécsett. 1930-tól az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa volt, majd a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségekkel foglalkozó szakértője lett, amellett a Könyvtári Szemle című lap egyik szerkesztője is volt. 1925-ben egyik alapítója, egyben elnöke lett a Bartha Miklós Társaságnak, Szász Bélával közösen szerkesztette és jelentette meg a társaság évkönyvét.
Vezető szerepet töltött be az Erdélyi Férfiak Egyesülete Jancsó Benedek Társasága irányításában is. A nemzetiségek története Magyarországon (Budapest, 1934) című munkája eszmetörténeti kutatásai eredményét foglalta össze. Néhány sikeres filmforgatókönyv és színdarab szerzője. A második világ háború után állásából elmozdították, osztályellenséggé nyilvánították, publikálni haláláig nem engedték. 1951-ben kitelepítették Körösladányba, ahol később haláláig a Művelődési Házban dolgozott. Hagyatékát az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.
A két világháború közti időszak 1945 után tiltó listára helyezett társadalmi regénye, melynek fókuszában egy fiatal értelmiségi kálváriája szerepel. A főhőst berlini tanulmányútja nagy reményekkel kecsegteti, de a történelmi valósággal való szigorú szembenézést nem kerülheti el. Bukása nemcsak az övé, egy korszaké, egy világpolgári nemzedéké is.
–T–P–
„Kiesett az időből és nem számolta a napokat. Valami báva révület, kábulat uralkodott el rajta. Kiesett minden volt közösségből és nem jutott eszébe az elhagyott országból senki és semmi. Mintha örökre meddőnek hitt élete valami csoda folytán megtermékenyült volna benne. Sokszor azt hitte, hogy kilépett önmagából s egy idegen ragadta magával…”
Részlet a regényből