A titokzatos asszony - Válogatott elbeszélések - Válogatott elbeszélések

Összefoglaló

„Az igazság tisztító ereje oly nagy, hogy már a reá való törekvésnek köszönhetően is egészségesebb lesz körös-körül a levegő, a hazugságban olyan félelmetes pusztító erő lakozik, hogy a reá való puszta hajlam is megmérgezi a légkört.” Arthur Schnitzler „Ne féljünk a halk mondatoktól, a tehetség ordít” – írja 1911-ben Kosztolányi Dezső az Anatol budapesti bemutatója után Arthur Schnitzlerről (1862–1931). Bécs emblematikus szerzője orvosként, gége- majd idegspecialistaként kezdte pályáját, ám az irodalom igen hamar felülkerekedett az orvostudományon, s többek közt Hugo von Hofmannsthal ösztönzésére Schnitzler alig harmincévesen végérvényesen írásra adta fejét. A Monarchia ellentmondásokkal teli világának szerelmese, az osztrák főváros élethabzsoló és depresszív melankóliára hajlamos művésze ízig-vérig bécsi lévén elsősorban imádott városa alakjait örökítette meg: Bécs titokzatos asszonyai és az értük hiába küzdő férfiak lettek művei főhősei, Hermann Broch kifejezésével élve amolyan „vidám apokalipszist” teremtve. Schnitzler prózájában három középponti kérdés rajzolódik ki: a látszat és valóság problematikája, avagy az önáltatás és az önmagunkkal való szembenézés kérdésköre, a férfi–nő kapcsolat – valamint az attól Schnitzler szerint elidegeníthetetlen féltékenység és a megalázó játszmák –, s végül a kapcsolatok aszimmetriája, az ön-alárendelés, az áldozathozatal kérdése. E három problémakör igen gyakran kombinálódva, összefonódva jelenik meg a Schnitzler-novellákban. A látszat, a látszathoz (hazugsághoz) való ragaszkodás személyiséget torzító hatalma, a látszat paravánjának ledöntésére való gyávaság a legnagyobb súllyal a Guszti hadnagy, A halottak nem beszélnek, A görög táncosnő és Az agglegény halála című elbeszélésekben van jelen. A tárgyi valóság és a tudati valóság kibékíthetetlen ellenpólusai ütköznek össze A vak Geronimo és fivére, valamint A nagy nap című írásokban. A válogatás címadó darabja, A titokzatos asszony egy „klasszikus” bécsi femme fatale pusztító erejét mutatja be. Végül a kötet két különleges csemegével is szolgál: az Én című elbeszélés Schnitzler kedélyes-ironikus stílusában komoly nyelvfilozófiai kérdésekkel szembesít bennünket, A pásztorsíp című „mese” pedig messze (vagy talán mégsem?) Bécstől egy asszony kalandos útját írja le, aki a lélek végtelenbe vesző tájait járva csupán egy dolgot nem talál meg: önmagát. Tartalom A halottak nem beszélnek / Die Toten schweigen (Kurdi Imre) A nagy nap / Der Ehrentag (Tatár Sándor) A vak Geronimo és fivére / Der blinde Geronimo und sein Bruder (Tatár Sándor) Guszti hadnagy / Leutnant Gustl (Lukácsy András) A görög táncosnő / Die griechische Tänzerin (Tatár Sándor) A titokzatos asszony / Die Fremde (Tatár Sándor) Az agglegény halála / Der Tod des Junggesellen (Tatár Sándor) Én / Ich (Tatár Sándor) A pásztorsíp / Die Hirtenflöte (Tatár Sándor)