Az év sci-fi regénye! Zsoldos Péter-díj, 2012A Zsoldos Péter-díjjal kitüntetett szerző vadonatúj, exkluzív kötettel jelentkezik az SFportal E-Book rendszerében - egy klasszikus sci-fi regénnyel, mely kizárólagosan itt kapható.A nem túlságosan távoli jövőben járunk. A végtelen kaukázusi háború két veteránja, Lonya és Bogdán együtt néznek szembe azzal, hogy a hatalomvágy és ostobaság végül elhozta a Földre a technológiai szingularitást: öntudatra ébredt és átvette az emberiség fölötti írányítást az elektronikus személyiség.A korábbi sötét víziókkal szemben azonban az Őrző látszólag nem törekszik az emberiség elpusztítására, hanem éppen ellenkezőleg, valamiféle utópiát kezd fölépíteni a bolygón. Semmi sem a régi többé a Földön. Nincs pénz, politika, háború, szegénység és gazdagság: az Őrző mindenütt jelenvalósága garantálja a rendszer építését és stabilitását.A két egykori barát hamarosan ellentétes oldalon találja magát: míg Lonya az Őrző szövetségeseként az új rendszer felépítésén munkálkodik, Bogdán megszállottan halad végső célja felé, mely nem más, mint az Őrző elpusztítása.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Peter Glebski rendőrfelügyelő egy kellemesen eltöltött szabadság reményében érkezik az eldugott, hegyvidéki fogadóba. Minden jól is indul, amíg elő nem kerül az első halott... Azután a dolgok roham...
Online ár:
1 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján